Vissza a nyitóoldalra

Tóth László képviselő, alpolgármester

     Tóth László 1958. augusztus 3-án született Budapesten. Három éves kisgyermek, amikor szüleivel és bátyjával Dunaújvárosba költözött. A Barátság városrész, a Barátság Általános Iskola a gyökereit jelentette. Ragaszkodása az itteni utcákhoz, terekhez, a Duna-parthoz, a gyerekkori barátokhoz egész életében elkísérte. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi vendéglátóipari középiskolában végezte. A katonaság éveit Ercsiben töltötte.
      A vendéglátóipar iránt érzett vonzódása jegyében ízi-vérig jó szakemberré igyekezett válni. Dolgozott Siófokon, Zamárdiban, Szekszárdon, Rácalmáson, Dunaújvárosban az Arany Csillag Szálloda bárjában, a Művész Presszóban, majd a Vigadó Étteremben üzletvezetőként. 1984. februárjában nyitotta saját üzletét, amely 1990-ben a "Legvidámabb barakk" elnevezéssel profilt váltott. A betérő vendégek azóta is a letűnt Rákosi-, és Kádár-korszak itt kiállított relikviái mellett fogyaszthatnak. A Legvidámabb Barakk a város nevezetességévé vált múzeumával, a vendégek folyamatosan emléktárgyakat, jelvényeket, könyveket, zászlókat hoztak a kommunista időkből, egyfajta gyűjtőhellyé vált a különféle relikviákból.
     1984. októberében kötött házasságot Sáfrány Évával. Házasságukból három gyermek született: Szilvia, Levente, Fanni. Családjával 1996-ban költözött Újtelepre, a mára már átépített nagyszülői házba.
     1992-ben a budapesti Vendéglátóipari Főiskola áruforgalmi szakán felsőfokú képesítést szerzett. Polgári értékrendre épülő keresztény neveltetése, valamint a Fidesz színeiben politizáló Dr. Dorkota Lajossal kötött barátsága a közéleti szerepvállalás felé fordította érdeklődését. Ambíciókkal, tele magasztos elvekkel került a politika világába. Először külső szakértőként vett részt az önkormányzat bizottságának munkájában, majd 1998-ban belépett a Fidesz Magyar Polgári Pártba. Munkáját hatalmas elhivatottsággal végezte. 2001-től a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének alelnöke, a Fidesz Fejér megyei választmányi küldötte. 2002-től Dr. Dorkota Lajos parlamenti képviselő titkára. 2001-2002-ben a Dunaferr Komplex Kft. ügyvezetője.
     Kampányt először 2003-ban vezetett. Ezen időközi választás sikerét követően a 2010-es önkormányzati választásokig a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének valamennyi kampányát ő irányította. Munkájáról, tapasztalatairól 2007-ben filmet forgattak.
     A 2006-os és a 2010-es önkormányzati választások eredményeként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének egyéni mandátumot szerzett képviselője. Dolgozott a gazdasági, a pénzügyi, az oktatási és kulturális bizottságokban. 2009. június 30-án a gazdasági bizottság elnökévé választották. Képviselői munkássága alatt javította a körzet parkolási problémáit, erősítette a közbiztonságot térfigyelő kamerák kihelyezésével, és egy körzeti megbízotti iroda kialakításával. Erőfeszítései, közbenjárása nélkül nem büszkélkedhetne a város egy csodálatos zöldövezettel, a Kádár-völgyi arborétummal. Szinte elképzelhetetlen volt az a cél, amelynek megvalósításán 2009 tavaszától fáradozott, dacolva még az árvízzel is: A „miénk a sziget” jelmondattal, attól a nyártól kezdve újra megnyílt a városlakók előtt a fürdőzési lehetőség a Szalki-szigeten.
     2000 és 2006 között a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja. 2007-től a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alelnöke, a DVCSH Kft. felügyelő bizottságának elnöke. 2008-tól a Vasmű út 41. Kft., valamint a Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. (DV N Zrt.) felügyelő bizottságának elnöke. 2010. október 13-tól haláláig városunk gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
    A másokért való tenni akarás hajtotta egész életében. Úgy gondolta, a politikai szerepvállalással még több embernek nyújthat segítő kezet. Ez volt az éltetőereje is. Mindig várta, és kereste az újabb és újabb feladatokat, kihívásokat. Sokan szerették, becsülték, elhivatott munkája, és magával ragadó lendületes egyénisége okán örökéletű emléket hagyott. Tóth László Dunaújváros közéletének meghatározó egyénisége volt. Óriási akarattal és hittel végezte munkáját. Sosem tűrte, hogy akadályok tartóztassák fel, a lehetetlent nem ismerte.
    2011. április 26-án halt meg Dunaújvárosban.

Forrás: Dunaújváros.hu >> és Rádió 24 >>

 

Díjak, kitüntetések:

2011 - Dunaújvárosért Díj

Kapcsolódó linkek: