Vissza a nyitóoldalra

Nagy Lászlóné óvodapedagógus, családgondozó

"Nagy Lászlóné óvodapedagógusként kezdte a pályafutását 1971-ben. Huszonhárom év után változatosságra vágyott, és a szociális szakma felé fordult: 1994 és 1998 között a Fejér Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nevelőszülői felügyelője volt. Munkája során segítséget nyújtott az államilag nevelt gyermekeknek és a róluk gondoskodó felnőtteknek egyaránt. 1994-ben, a Gyermekjóléti Szolgálat megalakulásakor, az akkori nevén Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál helyezkedett el, mint családgondozó. Négy éven keresztül a TUD6SZ iroda munkatársaként is dolgozott, majd 2011 nyarán nyugállományba vonult. Hosszú pályafutása alatt számtalan képzésen gyarapította tudását. Kommunikatív oldalának fejlesztése érdekében többek között "Fejlesztő pedagógiai ismereteket" szerzett. 200 órás családkonzultációs tanfolyamon is részt vett, majd a nevelőszülők FIKSZ felkészítési programjában sajátított el új ismereteket. Alkalmazkodva a kor kihívásaihoz, a számítástechnika is felkerült a továbbképzései sorába. Részt vett szupervízión, amely a család-és párterápia módszerére irányult. Saját szakmai személyiségének további ápolását szolgálta a 2007-ben szervezett Érzékenyítő tréning, majd a munkaerő piaccal kapcsolatos tudását is bővítette egy újabb képzésen. 2008-ban Esélyegyenlőségi ismereteket szerzett különös tekintettel a roma kisebbségekre. Csendes, visszahúzódó személyiségének is köszönhetően munkatársai körében máig nagy népszerűségnek örvend. Az emberekkel való kapcsolataiban nagyon diszkrét és tapintatos. Ennek is köszönhető, hogy ügyfelei nagyon ragaszkodtak hozzá, rövid idő alatt a bizalmukba fogadták. Olyan ember ő, aki nehezen kér, de azonnal ad, ha a szükség úgy kívánja. A fáradhatatlan és színvonalas szakmai munkájának elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a "Szociális Munkáért - Dunaújváros " díjat adományozta Nagy Lászlónénak"

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2011 - "Szociális Munkáért - Dunaújváros" díj

Kapcsolódó linkek: