Vissza a nyitóoldalra

Kánya Andrea hegedűművész

"Sztálinvárosban születtem 1957-ben, általános iskolai tanulmányaimat 1964-től 1971-ig végeztem a Vasvári Pál Általános Iskolában, ahol édesanyám is tanított. Hálás szívvel emlékezem minden tanáromra, akik segítettek tanulmányaim során: Keményfi Györgynére, Kun Miklósnéra, Kollár Istvánnéra, osztályfőnökeimre, akik egy-egy ünnepélyen, úttörőknek rendezett eseményen lehetővé tették , hogy szerepeljek, hegedüljek. Segítségükkel sikerült eljutnom Csillebércre, Zánkára, s tizenkét évesen én képviselhettem iskolámat, megyémet, hazánkat egy Franciaországban rendezett nemzetközi ifjúsági seregszemlén.

Az általános iskola éveivel párhuzamosan nyolc éves koromtól hegedülni is tanultam Dunaújvárosban, a zeneiskolában. Innen indult a zenei pályám. 1975-től 1980-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója voltam - máig büszke vagyok arra, hogy Tátrai Vilmosnál szereztem hegedű kamaraművészi és tanári diplomát.

Az Állami Hangversenyzenekar tagjaként később Ferencsik János, majd Kobajasi karnagy urakkal beutaztam szinte az egész világot. Művészi pályámon 1987-ben ért nagy megtiszteltetés: elnyertem a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat.

Nagy Tihamér hegedűművésszel kötöttem házasságot. Két gyermekünk született: 1986-ban Andrea, aki zongorázik, és 1990-ben Bertalan, aki hegedülni tanul. Jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok zenekar tagja vagyok."

Forrás: Vasvári: 50 éves a Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros, 2001, 274.o.

 

Díjak, kitüntetések:

1987 - Bartók Béla-Pásztory Ditta díj