Vissza a nyitóoldalra

Moravecz Attila a KLIK Dunaújvárosi Tankerületének elnöke

"Moravecz Attila a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója 2011 szeptembere óta tölti be jelenlegi pozícióját. Az iskolában 1993 óta tanít klarinétot. Egyik alapító tagja volt az Intercisa Fúvósötösnek. 2003-tól 8 éven át a fúvós- és kamarazene tanszak vezetőjeként klarinétzenekart vezetett, s velük számos városi és regionális fellépést vállalt. 2002-ben megálmodta a Fejér-megyei, majd regionális klarinéttalálkozót, s kétévente aktívan szervezi azóta is.
A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumának elnökeként különböző eseményeket hívott életre, hagyományteremtő szándékkal. Ilyenek többek között az Újévi Gála Koncert, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapja, a Sándor Frigyes Díj megálmodása, melyet a Sándor Frigyes Hét keretében adnak át, a Nemzeti Összefogás Napi megemlékezés. Több éves múltra tekint vissza az Adventi Hangverseny, melyeknek az egyik fő célja a történelmi egyházakkal való szoros kapcsolattartás. Élére állt a tehetségkutatásnak, - gondozásnak. Az általa vezetett iskola Regisztrált Tehetségpontként tehetségközvetítő feladatokat lát el. Tevékenysége során kollégái esetében komoly figyelmet szentel az iskolai tehetséggondozás eredményeire, a tehetséges növendékek számára előadásokkal, konzultációkkal biztosítják, segítik elő fejlődésüket, továbbhaladásukat, amely az iskolában, vagy akár az iskolán kívül valósul meg.
Tevékenysége másik hasonlóan fontos alapeleme a tehetségazonosítás a művészeti képzésben még nem részesülő tanulók körében. Több növendéke felvételizett sikeresen, és folytatta tovább zenei tanulmányait. Tehetséges növendékei sikereket érnek el, egyéni és zenekari fellépéseiken, regionális és országos versenyeken is.
Kimagasló szakmai tevékenységének és tehetséggondozó szerepvállalásának elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat, Moravecz Attila igazgató úr részére adományozta."

 

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2015 - Pro Cultura Intercisae

Kapcsolódó linkek: