Vissza a nyitóoldalra

Juhász Maxim költő

„Juhász Maxim – szülei biztatására – 1995-ben vágott bele vállalkozásába. Érdekes embere a belvárosnak, ugyanis táskaárusítás mellett verseket is ír. Tagja a dunaújvárosi Versbarátok Klubjának, és rengeteget olvas. Az üzletébe betérő vásárlóknak – ha ők engedik – verset mond, saját vagy klasszikus alkotást, mert – ahogy azt kifejti – a boltja tíz négyzetméternyi emberség, ahol nemcsak a materiális javak fontosak, hanem a szellemi értékek közvetítése is.

Szerinte azért kedvelik a boltját, mert nem „arctalan”. Itt a vevők igazi, hús-vér emberrel találkozhatnak, aki szól hozzájuk, érdeklődik, ellentétben az elszaporodott szupermarketek személytelenségével.”

 

2003-ban Juhász Maxim verse, az Összefüggések az 5. helyezést érte el a közel tízezer költeményt számláló, a Nemzetközi Írószövetség által meghirdetett az Év verse című pályázaton.

 

Forrás: A kereskedő, aki versel In.: Dunaújvárosi Maraton, 2010. 08. 18., p. 6.

Nemzetközi díj egy versért, In.: Dunaújvárosi Hírlap, 2003. 09. 18., p. 5.

A kép forrása: A József Attila Könyvtár honlapja (www.jakd.hu)

Kapcsolódó linkek: