Vissza a nyitóoldalra

Márkliné Huszárik Mária pedagógus, igazgatóhelyettes

"Márkliné Huszárik Mária tanárnő 1977-ben szerzett tanári diplomát a Pécsi Tanárképző Főiskola matematika-pedagógia szakán. Már főiskolás évei alatt szoros kapcsolatba került a gyermekvédelmi munkával, szabadidejében szívesen vállalt ilyen jellegű tevékenységet. 1996-ban kezdett el dolgozni a Dózsa György Általános Iskolában, és hamar beilleszkedett a tantestületbe. Rendkívül lelkiismeretes, jól felkészült szaktanár. Az önképzést is fontos tartja, hiszen a NAT bevezetése óta szinte minden induló tanfolyamra jelentkezett és sikeresen el is végezte. Az iskola gyermekvédelemért felelős igazgató helyettese volt. Ezt a már egyre nehezebb feladatot nem kötelességből, hanem belső indíttatásból vállalta és végezte mindvégig töretlen erővel. Indulás óta sikerrel pályázott az Útravaló tehetséggondozó programba, melyben ő maga is mentorként tevékenykedett. Minden lehetőséget felkutatott a problémák mielőbbi orvoslására. Szakmai tudásával a pályakezdőket is folyamatosan segítette. Többször végzett mentori tevékenységet végzős szociálpedagógia szakos hallgatók számára. A kimagasló szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Márkliné Huszárik Mária tanárnő részére adományozta."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2016 - Dunaújváros Ifjúságáért Díj

2019 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

Kapcsolódó linkek: