Vissza a nyitóoldalra

Oláhné Hingyi Zita sportoló, kézilabdázó, sportvezető

"Oláhné Hingyi Zita a DUNA-PENT NKSE elnöke és játékosa már harminc évvel ezelőtt elkezdte a sportolói pályafutását, atletizált és kézilabdázott. Zita hamar szerelmese lett a kézilabdának, az élsportolókat folyamatosan figyelemmel is követte. Pergel István keze alatt hamar kiderült Zitáról, hogy nem csak óriási tehetség, de ereje is van a játékhoz. NBI Ifiben a meghatározó játéka miatt két év alatt 16 évesen NB I felnőtt csapatánál tehette próbára tehetségét. 1992-ben a munka mellett NB1/B Dunaújvárosi Papír csapatát erősítette kiváló játékával, így egyre több lehetőséget kapott, és az NBI-ben ismét oszlopos tag lett. Zitára minden poszton lehetett számítani technikája miatt, végletekig küzdő típusú játékos.

Később Pergel István csapatában együtt játszott húgával, Beával. A Papír Egyesület megszűnését követően 1998-ban Simontornyára igazolt NB1/B-be, majd 2003-ban Tolnára került, és folytatta játékát, majd ezt követően Tamásiban és Ercsiben is játszott. Zita 2008-ban adott életet Réka lányának, majd 2012-ben családjával közösen megalapították a DUNA-PENT NKSE csapatot, ahol tovább folytatta a kézilabdát.  Példaértékű és alázatos munkája miatt a fiatalok is felnéznek rá. Csapatukban közel 80 fiatal sportolónak teremtenek évről-évre lehetőséget arra, hogy fejlesszék magukat, és továbbvigyék a kézilabda szeretetét. Kiemelkedő és példaértékű sportolói pályafutása, valamint tehetségfejlesztő tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért Díjat Oláhné Hingyi Zita részére adományozta."

forrás: Dunaújváros Online

a kép forrása: Dunaújvárosi Hírlap Online

Díjak, kitüntetések:

2019 - Dunaújváros Sportjáért díj