Vissza a nyitóoldalra

Dobra László intézményvezető, pedagógus

"Dobra László igazgató úr 1979-től 2004-ig a Dunaferr Sportegyesületnél tornaedzőként dolgozott. Edzői pályafutása során sok tornászunkat készítette fel az olimpiákra, ahol gyönyörű eredményeket értek el. 2002. és 2007. között a Gárdonyi Géza Általános Iskolában matematikát és testnevelést tanított.

2007-től 2012-ig a Rosti Pál Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese volt. 2012-től napjainkig a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója. Két vezetői ciklust is megpályázott, melyet a tantestület egyöntetű támogatásával meg is kapott. Kezdetben az iskola a Petőfi Sándor Általános Iskola Tagintézménye volt, de tavaly sikerült külön válniuk, és ismét önálló iskolaként működnek. Ennek a folyamatnak a megvalósításában Dobra Lászlónak hatalmas szerepe volt.

Kiváló kommunikációs készséggel rendelkezik, melyet tanári és edzői munkái során szerzett a tanulókkal, szülőkkel, kollégákkal való kapcsolattartása során, Vezetői munkájában sikeresen alkalmazta a projektmódszert a szervezési feladatok során. Jó problémamegoldó képességgel bír. Több éven keresztül nagy lelkesedéssel szervezte városi napközis táborokat. Nyugodt és kiegyensúlyozott személyisége példamutató tanítványai számára.

Az évtizedek óta kimagasló szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Dobra László igazgató úr részére adományozta."

2019. szeptember 16-án hunyt el.

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

a kép forrás: a Gárdonyi Géza Általános Iskola honlapja

Díjak, kitüntetések:

2019 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem