Vissza a nyitóoldalra

Fülöp Marianna pedagógus, tanár

2020-ban Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjra jelölést kapott Fülöp Marianna, a Lorántffy középiskola pedagógusa.

Fülöp Marianna 1980-ban végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán népművelő, matematika szakos általános iskolai tanárként. Ugyanebben az évben matematika szakos tanári diplomát vett át, majd 1987-ben kézhez kapta tanítói oklevelét. Végül 1996-ban német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett. Pedagógusi pályáját az egykori Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában kezdte, majd az Arany János Általános Iskolában folyatatta. 1991-ben került a Lorántffy Zsuzsanna középiskolába. Sosem hátrált meg az új feladatoktól, kihívásoktól. Folyamatosan szervezte diákjai tanórán kívüli feladatait, a versenyfelkészítéseket, osztálykirándulásokat, az idegen nyelvi esteket. Segítségére bármikor lehetett számítani. Mindeközben lelkes szervezője volt színházi látogatásoknak, az iskolagáláknak, ahol a diákok megmutathatták a bennük rejlő tehetséget.

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2020 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem