Vissza a nyitóoldalra

Tóth Györgyné pedagógus, intézményvezető

"2023-ban a díjra jelölést kapott Tóth Györgyné, a Dózsa György Általános Iskola pedagógusa. 
Tóth Györgyné 1983-ban kapta kézhez matematika-kémia szakos diplomáját, majd 1986-ban került a Dózsa György Általános Iskolába – 2022. decemberi nyugdíjazásáig itt dolgozott. 
Pedagógusi pályafutását az állandó tanulás, folyamatos önképzés, a rohamosan változó világhoz való szakmai alkalmazkodás jellemezte. Így elsők között szerzett diplomát informatika mérnöktanári szakon a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karán, majd 2007-ben a Pannon Egyetemen kapott informatika tanári diplomát.
Éveken keresztül tanított matematikát, kémiát és informatikát, s rendkívül eredményes volt tantárgyai oktatásában. Szívesen vállalt osztályokat és osztályfőnökként nagy odafigyeléssel, érzékenységgel figyelte és segítette diákjait. 
Kivételes munkabírású, fáradhatatlan kolléga volt, nem létezett számára megoldhatatlan feladat. 
Egyebek mellett az ő kezdeményezésére kapcsolódott be iskolánk a Határtalanul programba és a minden évben tavasszal lebonyolított határon túli tanulmányi kirándulások megszervezését is ő végezte.
2009-ben megpályázta a megüresedő igazgatói helyet, hogy megkezdett projektjeit és még a még meg nem valósult terveit valóra válthassa. Pályázata sikeres volt, így közel 12 éven át fáradhatatlanul kereste az új kihívásokat és új lehetőségeket.
Komoly erőfeszítéseket tett a tehetséges tanulók felfedezése és segítése érdekében. Kezdeményezésére alakult meg az alulteljesítő tehetségeket támogató szakkör. 
Segítette a természettudomány iránt érdeklődő diákokat. 
Minden cselekedetének középpontjában iskolájának a jövője, elismertsége és az ott tanuló diákok sikeressége és boldogulása ált.

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

a kép forrása: Bolyai Csapatverseny

Díjak, kitüntetések:

2021 - Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj

2023 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

utolsó frissítés: 2023.09.19.

 

"Tóth Györgyné 1983-ban szerezte meg matematika-kémia szakos diplomáját. 1986-ban került a Dózsa György Általános Iskolába – azóta is itt dolgozik. Pedagógusi pályafutását az állandó tanulás, folyamatos önképzés, a rohamosan változó világhoz való szakmai alkalmazkodás jellemzi a mai napig. 2007-ben a Veszprémi (ma Pannon) Egyetemen kapott informatika tanári diplomát.

Éveken át tanított matematikát, kémiát és informatikát. A versenyeredmények és a felvételi vizsgák pontszámai, a tanítványok középiskolás sikerei mutatják szakmai sikereit. Szívesen vállalt osztályokat és osztályfőnökként nagy odafigyeléssel, érzékenységgel figyelte és segítette diákjait. Lelkiismeretes, odaadó munkájának eredménye, hogy immár felnőtt tanítványai visszajárnak hozzá beszélgetni, keresik vele a kapcsolatot és sokuknak a gyermekét is tanítja.

Aranka pedagógus társam, munkatársam, vezetőm, barátom. Olyan ember, akire csak felnézni lehet, de ő soha nem nézett le senkit. A tudása, intelligenciája, korrektsége mindenki számára példa lehet. Mellette értékes embernek érezhettem magam. Igazgatóhelyettesként, igazgatóként szavaival, tetteivel mintát adott, nem utasított. Büszke vagyok rá, hogy megismertem, és még a mai napig tart barátságunk – fogalmazott Tóth Györgynét illetően Bíróné Karacs Ágnes. Kivételes munkabírású, fáradhatatlan kolléga, nem létezik számára megoldhatatlan feladat sem szakmailag, sem pedagógiailag. Ezt a példaértékű munkát és munkához való hozzáállást figyelembe véve 2000-ben kinevezték az iskola felső tagozatos, általános igazgatóhelyettesévé. Egy évtizeden át fogta össze négy évfolyam 15 osztályának diákjait és az őket tanító pedagógusokat, és irányította munkájukat. Tóth Györgynét sokan csodáljuk a tanítás és az iskola iránti elkötelezettsége, hihetetlen munkabírása és a 39, a pályán eltöltött év után is meglévő tudásvágya, folyamatos módszertani útkeresése, újítási vágya miatt.

Számomra példaértékű józan, körültekintő gondolkodása, a tanulók és a kollégák felé irányuló önzetlen gondoskodása, töretlen optimizmusa, lelkesedése, elhivatottsága. Példa számomra az is, ahogy az alapvetően csendes, visszahúzódó kollégából az évek alatt határozott, céltudatos intézményvezető lett, aki az iskoláért dolgozik a szabadidejében, a hétvégéjén és a szabadsága alatt is – mondta kollégája,  Miklós Gabriella. Tóth Györgyné vezetői ismereteit közoktatás-vezetői szakon bővítette és mélyítette. Teljes elkötelezettséggel vitt sikerre egy sor projektet és pályázatot. 2009 óta az intézmény vezetője: mintegy 12 éve fáradhatatlanul keresi az új kihívásokat és új lehetőségeket. Szaktanárként és intézményvezetőként is az állandó megújulás, a tanítás megújítása jellemzi. Minden cselekedetének középpontjában iskolájának a jövője, elismertsége és az ott tanuló diákok sikeressége és boldogulása áll. Egyéniségét a kiemelkedő szakmai tudása mellett értékes személyiségjegyei gazdagítják: határozott, következetes vezető, aki mindig előre néz, tervez, és tudja, mit miért tesz.

Pálné Keller Mária azt mondta, ha visszagondol az elmúlt évekre két szó jut eszébe Tóth Györgynével kapcsolatban: Emberség és Szakmaiság:

„Soha senkit nem utasítottál, nem emelted fel a hangod, csak halkan kértél. Vagy nem is kértél, hanem csöndben mindent megcsináltál. Nem szavakkal, nem erővel, hanem személyes példamutatással irányítod a kollégákat, a gyerekeket. S e mögött a fegyelmezett munka mögött a legmagasabb szintű szakmai felkészültség áll. Képzettséged, kiemelkedő tudásod, tapasztalatod mérhetetlen szerénységgel és alázattal párosul. Példakép vagy számomra és példakép lehetsz mindenki számára.”

Megértő, toleráns pedagógus és igazságos, humánus vezető."