Vissza a nyitóoldalra

Schummel Judit Gertrud pedagógus, tanár

"Schummel Judit Gertrud 1980-ban a Moszkvai Acél- és Öntvényipari Egyetemen szerzett kohómérnöki diplomát. Magyarországra visszatérve a Dunai Vasműben a Technológiai osztályon kezdte munkáját technológusként. Akkoriban épült a konverter üzem, ahol a mérnöki feladatok mellett gyakran kérték fel tolmácsolásra és műszaki szövegek fordítására. Orosz nyelvtanfolyamokat is tartott fiatal mérnököknek, akik sikeres középfokú nyelvvizsgát tettek. Tanítási tapasztalata során bebizonyosodott, hogy sikerrel és örömmel végzi a nyelvtanítást, ezért elfogadta a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző iskola felkérését orosz nyelv és matematika tantárgyak tanítására. A Dunaferr iskolában 1989-től kezdett dolgozni, s közben 1996-ban megkapta második diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem angol tanári szakán. 1999-től a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában folytatta szakmai életútját, ahol kiemelkedően magas színvonalú munkát végzett az induló nyelvi előkészítő osztályok szervezése során. Szakmai munkája és emberi hozzáállása lehetővé tette, hogy a tanulók tudása megfelelő szellemi értéket képviseljen. A Bánkiban ismertek lettek hangulatos angolórái és délutáni népszerű angol nyelvi vetélkedői, rendezvényei. Elismerten sokat tett tantárgya megszerettetéséért és a jövő generációjának a felsőfokú oktatásba kerüléséért. Lendületes, kezdeményező egyéniségével hatott a tanulókra, akik aktívan bekapcsolódtak versenyekbe, rendezvényekbe. Diákjai, kollégái szerették kedves, vidám egyéniségét. Többségük a mai napig tartja a kapcsolatot a tanárnővel."

forrás: Dunaújáros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2021 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem