Vissza a nyitóoldalra

Lukács János pedagógus, tanító

"Lukács János 1981-ben szerezte meg tanítói diplomáját a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett tagozatán pedagógia-rajz műveltség területen.

Tanított Perkátán és a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskolában. 1986-ban találta meg az Arany János Általános Iskolát, amely mellett - annak ellenére -, hogy később több intézmény vezetője is megkereste, és hívta tantestületébe, hűségesen kitartott, s ott teljesedett ki pedagógusi munkássága.

Aktív részese lett a tanári karnak. Abban, hogy az intézmény a város ismert és elismert intézménye lett, jelentős része volt. A tenni akarás, és a lelkesedés jellemezte már akkor is.

Osztálytanítóként nagy szakmai tudással, emberséggel, odafigyeléssel vezette diákjait az ismeretszerzés rögös útján. A tanítványai imádták óráit. Fontos volt számára, hogy boldog gyerekeket neveljen. Nem ragaszkodott a szigorú órakeretekhez, a szabályokhoz, inkább az adott osztály sajátosságait vette figyelembe, így tanítványai felszabadultan, örömmel haladtak a tudás útján. Ebben segítette derűs egyénisége, egyedi humora. A tanítás — tanulás folyamatában partnerként tekintett a gyerekekre. Minden tanulóban felfedezte az egyedit, s megkereste a hozzá elvezető utat. Hitte, hogy nemcsak a pedagógus adhat a diákoknak, hanem ők is visszahatnak rá. Gyerekek sokaságát nevelte és tanította. Gondjaikat megértette, tanácsai gyógyítottak. Rávezette őket arra, hogy sokféle szemmel lehet nézni és látni a világot. Ezek nem könyvből oktatható dolgok. Mindig is az egyenlő bánásmód jellemezte.

Volt tanítványa, Mihalics Dalma fogalmazta meg: „Kisugárzása maga a nyugalom, minden iskolába kerülő kisgyermeknek ilyen tanítót kívánok!”

Kiemelkedő területe a vizuális kultúra tanítása volt. Ez nem azonos a rajztanítással, hanem sokkal többet jelent, és összetettebb feladat. Az Arany János Általános Iskola egyik erőssége a rajztagozat. A tagozat vezetőjének Lukács Jánosról azt mondta: „János a rajztanításban megadta az alkotás szabadságát, és közben mégis nagyszerűen fejlesztette a gyermekek képességeit és a kreativitásukat. Mára szakmailag megkerülhetetlen tényezővé vált az alsós rajztanításban, országos szinten is."

Lukács János alkotó, mindig új feladatot kereső kreatív ember. Előtérbe helyezte az újító módszereket a régi felfogással szemben. A technika vívmányainak felhasználásával tette élménnyé az ismeretszerzést.

Tudta, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem szerves része az oktató-nevelőmunkának. Az osztályfőnökök jelzései alapján kerültek látókörébe azok a diákok, akik vagy a családi körülményeik, vagy a tanulótársakkal kialakult konfliktusaik miatt kerültek nehéz helyzetbe. Kereste az okokat és a kivezető utat. A hátrányos és veszélyeztetett helyzetből adódó pedagógiai, pszichológiai feladatok megoldása tudatos figyelmet, megfelelő szakmai felkészültséget és sok energiát igényel, ezért továbbképzésen is részt vett.

2001-től 10 évig igazgatóhelyettesként irányította az alsó tagozat munkáját.

Vezetői stílusára a demokratizmus volt a jellemző. Javaslatokat adott, de figyelembe vette a munkatársak véleményét is. A konfliktusokat higgadtan kezelte. Jól látta a kiváltó okokat, s őszinte megbeszélés során oldotta meg azokat.

Nagyon fontos feladatának tartotta a pályakezdő tanítók mentorálást is. Óralátogatásai után őszintén, segítő szándékkal tartotta a megbeszéléseket, s törekedett az elért eredmények kiemelésére is. Feladatának tekintette, hogy ne csak órát leadó, hanem igazi pedagógusokká váljanak, akik törődnek a gyermekek lelkével is.

10 évvel ezelőtt megalapította az „Így látjuk mi" facebook-os örömfotós csoportot, amely a szerethető Dunaújvárost mutatja be képekkel. Ezekből városi kiállítást is szervezett. Fotóit a mindennapos gyakorlás, a saját elgondolás, a stílus, a minőség, a különleges látásmód jellemzik, melyen izgalmassá és egyedivé teszi alkotásait. Képeivel tanítványainak is megmutatta azt, hogy mitől szép a környezetünk.

2019-ben megalapította a rajz- és vizuális kultúra tanítása nevű szakmai csoportot, amihez 6100 pedagógus csatlakozott országunkból és a határainkon túlról is.

Horváthné Nagyszöllősi Magdolna, az Arany iskola volt igazgatója úgy fogalmazott: a tanításban nem az a legtöbb, hogy az ember azt a tudást, amit évtizedes elméleti és gyakorlati munkájával megszerzett továbbadja, hanem az ember önmagát adja tovább, a személyiségét, a példáját. Lukács János 43 éves pedagógusi pályája során ezt tette. Tanítója volt több generációnak, a pedagógus társadalom meghatározó alakjává vált."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Djíak, kitüntetések:

2021 - Dunaújváros Oktatásügyéért díj

Kapcsolódó linkek: