Vissza a nyitóoldalra

Beretka Ádám zenész

"18 éves vagyok, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 12. osztályos tanulója. Több mint 1 éve kezdtem el komolyabban zenével foglalkozni. Korábban is érdeklődtem a zene iránt, de nem igazán tudtam miért is foglalkoztatott. Tanultam csellózni, majd autodidakta módon gitározni. Először angolul, majd magyarul kezdtem dalokat írni. A fejemben játszódó dallamokat és gondolatokat ültettem át a dalaimba, amelyeket akusztikus gitárra írok. Az első dalomat a Dunaújvárosiak Dala 2020 versenyen mutattam be, Otthon címen. Sikerült győznöm ezen a megmérettetésen. Nekem nagyon nagy lendületet adott ez a verseny. 2021 májusában jelent meg az Elvesztem című dalom, amelyet a Petőfi rádió is érdemesnek talált a bemutatásra. Hamarosan új dallal jelentkezem, Nem kell szó címmel. Ez egy könnyed, nyári, hangulatú, ritmusos dal, stílszerűen a Balaton környékén forgatott videoklippel. Július végén érkezik.
Az elmúlt egy évben számos további dal is született. Ezek közül egy albumra való szerzeményem bemutatása kerül az Ikon Lounge & Café színpadán kiegészülve néhány feldolgozással. Ezúton is köszönöm a lehetőséget és remélem mindenkinek tetszeni fog a mini koncert, ahol akusztikus változatban fognak szólni a dalok."

Beretka Ádám
forrás: Dunaújváros mesél (utolsó frissítés: 2021.09.20.)