Vissza a nyitóoldalra

Deák Nóra a Kortárs Művészeti Intézet igazgatója

"Deák Nóra a Juhász Gyula Főiskolán népművelés-magyar szakon végzett 1988-ban, majd a Bartók Béla Művelődési Központban helyezkedett el népművelőként. Fő feladata az akkor még az intézményhez tartózó Uitz Béla Kiállítóteremben tartandó kiállítások megszervezése volt.

1990-91-ben felsőfokú marketing tanfolyamot végzett, szakdolgozata a kiállítóhely építésével, működésével, a helyi művészekkel való kapcsolattartással foglalkozott, és ez az anyag lett az alapja annak az 1992-ben megvalósult elképzelésnek, hogy a kiállítóterem szervezetileg különvált a Bartók Béla Művelődési Központtól, megindult az önálló működése, és ezzel párhuzamosan az új kiállítóterek tervezése, majd építése.

Deák Nóra kilencvenes években folytatott kiállításszervezői tevékenységének égisze alatt már ebben az időszakban a hazai képző- és iparművészeti szcéna meghatározó képviselői mutatkozhattak be a dunaújvárosi közönség előtt.

Deák Nóra már ekkor tudatos fókuszt, komoly erőfeszítéseket tett a helyi művészek országos és nemzetközi színtérre történő pozícionálására, szakmai érdekképviseletére.

Az Uitz teremben rendezett kiállítások révén Dunaújváros már a kilencvenes években — még az ICA-D alapítása előtt — a kortárs magyar képzőművészeti élet meghatározó vidéki szereplőjévé válhatott.

A vidéki intézmények közt a mai napig tartani tudta kiemelt pozícióját; gyakorta zászlóshajóként, Budapest mellett a magyar képzőművészet legfőbb bázisaként aposztrofálják a szakemberek a dunaújvárosi ICA-D-t.

Ez a több évtizeden át végzett kultúra-és kiállításszervezői praxis rengeteg nehézség árán volt fenntartható. Nem csak szellemi, hanem a mai napig (!) sok esetben fizikai munkát is követelnek a kiállítások. A fizetetlen túlórák , a családtól elvett hétvégék száma megsokasodott az évtizedek alatt. A teljesség igénye nélkül íme Deák Nóra, az ICA-D igazgatójának intézményi tevékenységeit összegző spektruma: könyvelő, kiállításépítő, műtárgyszállító, teremőr, recepciós, kurátor, múzeológus, restaurátor, gyűjteménykezelő, múzeumpedagógus, olvasószerkesztő, kommunikációs munkatárs, korrektor, ezeket a munkaköröket a legnagyobb alázattal és maximalizmussal teszi.

Az intézmény iránt a mai napig példás lojalitást és elhivatottságot tanúsít. Csak úgy, mint a dunaújvárosi művészközösség iránt. Deák Nóra három évtizede dolgozik Dunaújvárosban a kortárs képzőművészet és kultúraszervezés területén. Kezdetben, mint az Uitz Terem kiállítási programjának művészeti vezetője, 1997-től a Kortárs Művészeti Intézet irodavezetője, majd 2010-től mint az Intézet igazgatója, olyan tevékenységet végzett és végez, amelynek eredményeképpen Dunaújvárosban folyamatosan és magas színvonalon voltak jelen a vizuális művészetek, e mellett pedig a társadalomtudományok, a kortárs irodalom, és zene.

Várnai Gyula mint mondta: Deák Nórának kulcsszerepe volt abban, hogy a hatvanas években bemutatóteremként induló Uitz Terem országos és helyi színtéren is elismert kiállítóhellyé, majd színvonalas vidéki kortárs művészeti központtá nőtte ki magát, és létrejöhetett egy dunaújvárosi székhelyű, nagyon fontos műgyűjtemény is.

„Deák Nóra  átlátta, átérezte a kultúra fontosságát a rendszerváltás utáni társadalom életében, és a kultúraszervezői munkáját később igazgatóként is töretlen hivatástudattal végezte, végzi ma is. Nem sajátja a merev, hivatalnoki attitűd. Erős tempót diktál, univerzális munkakört vállal fel, az Intézet ügyéért a magánéletét is kész háttérbe szorítani.  Kulturált, ugyanakkor szenvedélyes vitapartner, tehetséges lobbista. Felismerte és csapatmunkában segítette a kortárs művészet népszerűsítésének szép, ugyanakkor kihívásokkal teli ügyét, összművészeti programokkal, fesztiválokkal, közösségi eseményekkel igyekeztünk kultúrát szervezni a városban”. 

Deák Nóra olyan speciális ismeretanyagok és menedzsment-technikák birtokába jutott az elmúlt harminc év során, amelyek Dunaújvárosban egyedülálló szakemberré teszik őt, ezért mint professzionális kultúrmunkás, Dunaújvárosban kivételesen fontos szerepet tölt be.

Almási Zsolt, Dunaújváros nyugállományú polgármestere szerint „Deák Nóra kommunikációs képessége lehetővé teszi, hogy szót értsen az alkotókkal. Ez sokszor nem volt könnyű feladat. Stabil értékrendje, ugyanakkor művészeti és emberi érzékenysége segíti hogy eredményes, sikeres munkát végezzen. Együttműködő, de ha kell, jó vitapartner is. Megfelelő ember a város közösségének fejlődését előrevivő kulturális élet szervezésében, megvalósításában.”

A Kortárs Művészeti Intézet vezetése többször is változott 1997 óta, az Intézet azonban képes volt fennmaradni és folyamatosan működni, ez vitathatatlanul Deák Nórának is köszönhető – kezdi Bokor Zsuzsa,  a Polgármesteri Hivatal nemrég nyugdíjba vonult kulturális ügyekkel foglalkozó kollégája.  „Deák Nórával évtizedekig közösen küzdöttünk, hogy a mindenkori vezetés elhiggye, hogy szükség van Dunaújvárosban egy ilyen intézményre, mint a Kortárs Művészeti Intézet. Az érdem elsősorban az Ő kitartó és áldozatos munkájáé, hogy ez mára elfogadottá vált. Nóra szenvedélyes, örök lázadó, szakmai lelkesedése töretlen. Maradj ilyennek, szükségünk van Rád.”

Városunkban végzett, több évtizedes példaértékű és elhivatott kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Deák Nóra részére adományozza."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2021 - Pro Cultura Intercisae

utolsó frissítés: 2021.11.24.

Kapcsolódó linkek: