Vissza a nyitóoldalra

Szőke István közbiztonsági szakember

"Szőke István társadalmi munkavégzését a Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Gyárában kezdte. Alapszervezeti KISZ titkár, majd a vállalati KISZ-Bizottság titkára, a gyár ifjúsági és sporttevékenységének vezetője, fő szervezője volt. Az évente megrendezett kulturális vetélkedők, sportrendezvények, farsangi bálok állandó támogatója, résztvevője.

Később a Magyar Honvédség hivatalos tagja lett, jelenleg nyugállományú őrnagy, a seregben is folytatta közösségi tevékenységét. Akkoriban az ún.  Dunaújvárosi Ifjú Gárda parancsnoka volt évekig. Kiemelkedő sikere az akkor a honvédség kötelékében szolgáló amatőr zenekar - ma világszerte híres - Digital Együttes felkarolása, menedzselése. Több évtizeden át főszervezője volt a különböző városi rendezvényeknek úgy, mint például a Dunaparti Majálisok, Augusztálisok vagy a Fúvószenekarok és Mazsorettek Nemzetközi Találkozója.

Hosszú évek óta kiemelkedő, áldozatos munkát folytat városunk közbiztonságának javítása érdekében.

Kezdeményezésére jött létre a rendvédelmi területen például a városi bűnmegelőzési koncepció, a már említett közbiztonsági rendezvénysorozat, amely a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel, mentőkkel, polgárőrséggel kapcsolatok kiépítésére, párbeszédre ad lehetőséget mindenkinek. Alapítója többek között a Dunaújvárosi Nyugállományú Honvéd Klubnak is. Csécs István nyugállományú honvéd alezredes évtizedek óta ismeri Szőke Istvánt.

– Igazán gyakorlatias, minden ötletéhez feladatokat is tanácsolt és a megvalósításban is mindig segített. Szerény, követlen, önzetlen ember, barátként és kollégaként is számíthattam rá mindig.  

Pártpolitikától függetlenül azt keresi, hogy hogyan lehet a városlakók életét szebbé tenni, hogyan lehet segíteni a városban működő civil szervezeteket, kezdeményezéseket, hogyan lehet fejleszteni a közbiztonsági területen dolgozó civil és szakmai szervezetek  közötti párbeszédet.

Bár erős politikai vénával rendelkezik, tudásával mégis csak szakmai területen vállalt vezetői szerepet, mint például a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete.

Kevés olyan embert ismerek, aki teljesen önzetlenül megtett minden tőle telhetőt a városban élőkért, a városban működő szervezetekért, kisebbségekért, polgárőrségekért és az egész városért. – fogalmazott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő.

Dunaújvárosért, a Dunaújvárosi közösségekért, emberekért végzett munkáját összegezve Szőke István szerény, önzetlen segítőkészsége, tanácsai, a személyek, csoportok, emberi összetartozások zászlóvivőjeként kimagaslóak, megingathatatlan elvhűsége elismerésre méltó.

A Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Gyárában annak idején Istvánnak köszönhetően összeverődött egy brigád, én is tagja vagyok, és mi 32 éve minden pénteken este megtartjuk ezeket a találkozókat azóta is. – mondta Toriszki József, Szőke István egyik barátja.

Szőke István jelenleg is külső szakértőként segít a város Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság feladataiban.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése több évtizedes, városunkért végzett lelkiismeretes és példaértékű tevékenységének elismeréseként a „Dunaújvárosért Díjat” Szőke István részére adományozza."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

"Szőke István hosszú évek óta kiemelkedő, áldozatos munkát folytat Dunaújváros közbiztonsága javítása érdekében.
Három cikluson átívelően, 1998-tól külső szakértőként segíti a város közbiztonsági bizottságának munkáját. Az évtizedek alatt összegyűjtött tapasztalatait megosztja a bizottságával, szót emel, javaslatokat tesz, képviseli a közbiztonságot szolgáló érdekeket és ezzel segíti az önkormányzati munkát is.
Felvetésére és kezdeményezésére alakult meg a rendvédelmi és társadalmi szervezetekkel közösen a Dunaújváros Biztonságáért Fórum, amelynek 2006 óta alelnöki feladatait látja el. Közreműködik az Országos Biztonsági Tagozat és a Parlament Rendvédelmi Albizottságának munkájában is.
Nevéhez fűződik több, a közbiztonsággal kapcsolatos rendezvénysorozat is. Tizenegy évvel ezelőtt kezdődött Dunaújvárosban a Közbiztonsági hónap elnevezésű programsorozat, amely lehetőséget biztosít a hivatásos és civil szervezetek közötti együttműködésre, a lakossági kapcsolattartásra, a figyelemfelhívásra. Ma már ez a rendezvény közel két hónapos, így a neve is változott és Közbiztonsági rendezvények az elnevezése.
Szőke István évek óta példamutató, tiszteletre és elismerésre méltó tevékenységével érdemelte ki és vehette át a "Dunaújváros Közbiztonságáért" Díjat."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2010 - Dunaújváros Közbiztonságáért Díj

2023 - Dunaújvárosért díj

Kapcsolódó linkek: