Vissza a nyitóoldalra

Borsós Beáta, dr. művelődésszervező, jogász

"Pályakezdőként, érettségi után kerül a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házába, titkárnői munkakörbe. Nagyon hamar kiderült, hogy képességei, érdeklődése és szorgalma révén összetettebb szakmai feladatok ellátására is alkalmas. Ezért az intézménnyel kötött tanulmányi szerződés keretében 1996-ban megkezdte tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai művelődésszervező szakán, ahol 1999-ben sikeres államvizsgát tett. Később saját erőből és érdeklődése nyomán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát, és okleveles jogász lett 2005-ben. Közben 1993-ban angol alapfokú, majd 2002-ben középfokú nyelvvizsgát tett.
Tanulmányai eredményeként már 1996-tól szervező-népművelő majd művészeti szervező munkakörben foglalkoztatta az intézmény.
Az elmúlt másfél évtizedben számos területen bizonyította szakmai hozzáértését és rátermettségét. Ezek között vannak gyermekrendezvények (színházi és zenei egyaránt), könnyűzenei műsorok, egyéb könnyű műfajú rendezvények, de fontos feladata a művelődési és művészeti közösségek szakmai segítése, a táncszínházi fogadott előadások, valamint az alternatív színházi produkciók befogadása.
Mindezek mellett évek óta szakértelemmel szerkeszti a színház havi műsorfüzeteit és plakátjait, megteremtve annak egységes külső megjelenését, arculatát is; rendszeresen részt vesz szakmai pályázatokon, legtöbb esetben eredményesen, ezzel is színesítve az intézmény tartalmi munkáját, és a város kulturális kínálatát.
Dr. Borsós Beáta immár hét éve a Petőfi Művészeti Liget zenei rendezvényeinek szervezője és házigazdája, ezzel merőben új minőséget teremtve a város művészeti palettáján, valamint több éve a városi nagyrendezvények állandó szervező-közreműködője, az ezeket koordináló bizottság tagja. Elsősorban a kulturális-művészeti programokat szervezi a Családi Hétvége, a Parázs-Varázs és az Augusztális kínálatában.
Városunkat más településeken is eredményesen képviseli. Szervez tájelőadásokat színházunkban létrejött produkciókból, kiemelkedő volt a szerepe Művészetek Völgye rendezvénysorozaton 2002-ben, amikor Dunaújváros volt a meghívott vendég.
Dr. Borsós Beáta munkáját céltudatosság, szilárd értékrend és ízlés alapozza meg, így eredményei is kimagasló értékeket hordoznak. Szeret közösségben, partnerekkel dolgozni, ehhez emberi adottságai, meggyőző ereje és elért szakmai sikerei is jó alapot biztosítanak."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2011 - Pro Cultura Intercisae díj

Kapcsolódó linkek: