Vissza a nyitóoldalra

Kálnay Adél írónő, költőnő, pedagógus

 „Kálnay Adél „Istentől való írónk”. Különös tehetségét jellemezni is nehéz, hiszen írásaiban ott lüktet a való élet, ugyanakkor fölfedezhetjük a legkorszerűbb poétikai jegyeket is, mindeközben a jó prózaíróra jellemzően mindig egy különös, sajátos világban találjuk magunkat. Műveinek valóban saját világa, mással össze nem téveszthető aurája van.”

Annus József >>

 

„Kálnay Adél a lélektani realizmus ábrázolójaként szuverén módon szembemegy a mindenkori divattal: írási érzékeny művészettel rajzolt látleletek azokról a sebekről, amelyeket a világ vagy az oly gyakran kegyetlen dramaturgiával dolgozó emberi sors üt a lelkeken.”

Domokos Mátyás >>

 

Ózdon született 1952. február 5-én. Egy csendes, kis völgyben nőtt fel, amely a legfőbb tanítója volt. „Amit akkor és ott megtanított nekem, arról ma már látom, mindenre érvényes.” Az anyai ág a Felvidékről származik, akik tisztes polgári életet éltek, nagyapja bányamester volt. Az apai ág nemesi eredetű, édesapja három egyetemet végzett, tanult ember volt. Szülei házassága tönkrement. Édesanyja, és nagyanyja jelentette számára a családot, akik rendkívül jól elmesélték a megélt történeteket, a körülöttük élő emberek mindennapjait. „Talán ezt a színességet tőlük örököltem, a mesélt történetek hangulata, a kapott élmények, az emberek arca, mozdulatai belém égtek.” Ózdon érettségizett, majd 1974-ben Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. 1975 óta él és tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában, Dunaújvárosban, négy felnőtt gyermeke van. Egész életében író szeretett volna lenni, de írással kb. 30 éves kora óta foglalkozik. Huszonnyolc éves korában egyedül maradt három gyermekével, amely mélypontot naplóírással próbálta túlélni. Későbbi novellái alapját ezek a naplójegyzetek képezték. Sok-sok sikertelen – nyolc év – próbálkozás után az első sikere, a Fiatal Művészek Klubja pályázatán helyezést ért el. Áttörést a munkásságában a Holmi – a folyóiratban jelentek meg először elbeszélései - és a „Függönyön innen és túl” c. elbeszélése jelentett. „Szerencsés vagyok, mert Domokos Mátyás kiemelkedő tudású magyar irodalom kritikus, történész és szerkesztő látott el tanácsaival, építő kritikáival. Egy írónak szüksége van a kérdésfeltevésre azért, hogy kívülről tudja megvizsgálni a munkáját. Meg kell tanulni távolságtartással nézni az alkotást, időt kell hagyni a „látásra”, amellyel észrevesszük a „szálkát” amit javítanunk kell.” 1988 óta jelennek meg írásai országos folyóiratokban. 38 éves korában (1990-ben) megjelent első, Zsuzsi című meseregénye tizenötezer példányban. Sajnos a terjesztése nem volt sikeresnek mondható. A következő években sorra jelentek meg elbeszélés gyűjteményei, meseregényei és 2008-ban Tükör címmel első verseskötete. Hazatalálni című elbeszélése, egy gyűjteményes kötetben, eljutott az 1999-ben megrendezett Frankfurti Könyvvásárra. A Tiszatáj Kiadó gondozásában a 2010-es karácsonyi könyvvásárra megjelenik a Hamvadó idő című felnőtteknek szóló regénye, amely az 1950-1956 közötti időszakot mutatja be két kisgyermek szemén keresztül. Művei többször szolgált alapul más műfajokban: A régi kertben tétován c. verséből készült filmetűdöt a 2007-es Salvatore Quasimodo Költőversenyen, a Szíveddel láss! c. novellájából, a 2008-ban készült musicalt Dunaújvárosban mutatták be. Az igazi ajándék c. meseregényéből készült tévéfilmet 2009-ben a Duna Tv-ben vetítették. Az írás mellett az irodalom és kultúra területén is aktívan tevékenykedik. Vida Galambos Margittól és Pásztor Bertalantól férjével, Gyöngyössy Csabával vették át az Utószó irodalmi kört. Emellett évente négy alkalommal megjelenik Tér című folyóiratuk, amely egy műhelymunka, a Dunaújvárosban és annak környékén élő fiatal alkotók munkáit mutatja be az irodalom és a képzőművészet körében. Pályafutása során több mint harminc díjat, kitüntetést kapott. Legtöbbet irodalmi pályázatokon, írói munkásságának elismeréseként. A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen évek óta sikeresen szerepel verseivel, többször kapott már díjat és különdíjat is. Pedagógusként a Teleki Blanka díj, és a Karácsony János díj boldog tulajdonosa. Munkásságát Dunaújváros a Pro Cultura Intercisae díjjal ismerte el.

 

Kálnay Adél az írói alkotásról: „Domokos Mátyás szavait idézve: a jó novellista nem a valóságot írja le, hanem rajta mint egy finom szűrőpapíron jön át a valóság. Egy új valóságot teremt, amelyhez jó szűrőpapírrá kell válni. Ez a titok.” ... „Ez egyben félelmetes, de izgalmas is. Amikor leülök írni, nem tudom, hogy megtörténik-e a csoda, hogy jönni fognak-e a mondatok. Ebből is látszik, hogy az írói tevékenység magányos, mégis örömteli a terhek ellenére is.”... „Az író ír, mert mást nem tehet, a belső kényszer űzi, hajtja, egyszer lázasan vágyik rá, máskor kétségbe esik. Átok és áldás egyaránt, de a hitünket soha sem szabad elveszítenünk.”

 

A Helyszínlelés c. antológiában így vall önmagáról: „Huszonöt éve élek és tanítok Dunaújvárosban. Néha úgy érzem, mindenkit ismerek, s szeretem ezt az érzést. Ózd a múltam, ez a város a jelenem, s egy apró falu, Hegymagas, talán egyszer sokára, ha sorsom úgy hozza, a jövőm. Sokszor merengek az emlékeimen, ábrándozom a jövőről, ám élnem a jelenben kell. Mindaz amit átéltem, s átélek, a jó és a rossz, szükséges, engem alakít. Hiszem, hogy a művész fedezete, mint mindenki másnak is, az élete, mint legfőbb alkotása, ami magának szól. A művek azonban, melyeket létrehoz, nem az övéi. Úgy érzem, az író nem egyéb, mint közvetítő, aki mások által nem hallott mondatokat tesz hallhatóvá, s mások által nem látott képeket fest szavaival a papírra. Legfőbb feladata, hogy alkalmassá tegye magát erre a szerepre. Pontosan tisztán adja át, amit kap. Erre törekszem, remélem, egyre több sikerrel.”

Díjak, kitüntetések:

1986.
1. Fiatal Művészek Klubja. Irodalmi Pályázat. 3. díj
- Fénykép anyám kezében

1993.
2. Mecénás Kör díja. Dunaújváros

1994. 
3. Nemzeti Kulturális Alap. Írói ösztöndíj

1995.
4. Madách Imre Irodalmi Pályázat. Dicsérő Oklevél
- Szemben a sötéttel

5. "Sör és derű" Irodalmi Pályázat. 1. díj
- Időn kívül, ringatózva

6. Élet és Irodalom. WESTEL Novellapályázat. Emléklap
/legjobb 13 novella/
- Áldozat

7. Salvatore Quasimodo Költői Verseny. Elismerő Oklevél
/legjobb 12 vers/
- Fohász

8. Ezredforduló Alapítvány. Az ifjúság felfedezése pályázat.
- Ne mondd azt, hogy pipi!
- Szemben a sötéttel

9. Fekete István Irodalmi Társaság. Irodalmi Pályázat. 1. díj
- Őrzői minden időnek

1996.
10. Madách Imre Irodalmi Pályázat. Dicsérő Oklevél
- Hazatalálni

1997.
11. MTI Press tárcapályázat. Különdíj
- Láthatatlan szál

12. HOLMI novellapályázat. Jutalom
- Kép a falon

1998. 
13. Önképünk az ezredfordulón. Magyar Napló pályázata. Középdíj
- Ők is itt élnek

1999.
14. Greve-díj  Az írói munkásságért

15. Napstop. Hu. A Napút folyóirat novellapályázata. I. díj
- A bolond Jusztin

16. Salvatore Quasimodo Költői Verseny. Elismerő Oklevél (legjobb 12 vers)
- Kérdés

2000. 
17. Pro Cultura Intercisae díj - Az írói munkásságért

18. Nemzeti Kulturális Alapprogram írói ösztöndíj

19. A "Közösen a jövő munkahelyeiért" Alapítvány nívódíja
- Lent

20. A Magyar Művészeti Akadémia 2000. évi milenniumi alkotóművészeti pályázata Arany Oklevél
- Háborús történet

2001. 
21. Év könyve-díj 2000.
- Titkok egy régi kertben

22. Wapoézis. Az Élet és Irodalom és a WESTEL pályázata. III. díj
- Évszakokról, másként.(vers)

2002.
23. MTI Press tárcapályázat – Különdíj
- A bölcsőtől a bölcsességig

24. Magyar Rádió hangjátékpályázata – Különdíj
- Szedra

2003.
25. József Attila-díj. Az írói munkásságért

2006.

26. Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíj

27. Salvatore Quasimodo Költöverseny Különdíj
-Régi kertben tétován

28. Dunaújváros Oktatásügyéért díj

2008.
29. Teleki Blanka-díj
- Az esélyt teremtő pedagógusnak

30. Salvatore Quasimodo Költőverseny Elismerő Oklevél
- Tükör

2009.

31. Salvatore Quasimodo Költőverseny Különdíj

- Valami emberi

2010.

32. Karácsony Sándor-díj

2012

Pedagógus Életpályáért Emlékérem

 Forrás >>

 

 

Kapcsolódó linkek: