Vissza a nyitóoldalra

Ifj. Koffán Károly grafikusművész, festőművész

 Pályakép >>

  Koffán Károly honlapja (TolnaArt) >>

Koffán Károly (artPart.hu) >>

Interjúk, beszélgetések, írások >>

Díjak, kitüntetések >>

Alkotások >>

 

Budapesten született 1940-ben. "Ifj. Koffán Károly, képzőművész művészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mesterei: Fónyi Géza, Hincz Gyula, Barcsay Jenő voltak. Csoportos kiállításokon 1959 óta, egyéni kiállításokon 1970 óta jelenik meg alkotásaival. Legutoljára 2004-ben a Kortárs Művészeti Intézetben a Képzelt "Való világ" című kollekcióval, míg 2005 tavaszán az Intercisa Múzeumban egy retrospektív tárlattal adott átfogó képet munkásságáról. Művei szerepelnek közgyűjteményekben. Művészeti és szakmai publikációi jelentek meg.
    Az alkotó 1965-ben költözött Dunaújvárosba, azóta itt alkot és dolgozik. Az utóbbi években ugyan Dunaföldváron van műterme, de dunaújvárosi identitását továbbra is megtartotta. 1966 óta tanít a dunaújvárosi főiskolán. Ifj. Koffán Károly egy ma már meghatározó dunaújvárosi művész-generációt indított el a művészeti pályán.
    Művészeti tevékenységét több területen gyakorolja: a reneszánsz ihletésű rajzoktól a festészeten, a tűzzománc technikán, a geometria világán át a computeres alkotásig eljutva a tradicionális és modern művészeti megfogalmazások együtt adnak komplex képet ifj. Koffán Károly alkotói pályájáról.
    Ifj. Koffán Károly közéleti művészember, aki részt vesz országos és dunaújvárosi szervezetek munkájában. Többek között, hogy csak a városhoz kötődőeket említsük, a Vágó Eszter Alapítvány kuratóriumában, a Rosti Pál Fotóklubban és az Újpart Egyesületben tevékenykedik.
    Egy alkotó művészt elsősorban azok a munkák határozzák meg, melyeket létrehozott, és módja volt közönség elé tárni. Minden bizonnyal a díj odaítélésére hivatottak is személyes ismerősükként jegyzik ifj. Koffán Károlyt, illetve rendelkeznek műveiről őrzött vizuális emlékekkel.
    Képzőművészként feleségével, Cyránski Mária szobrászművésszel már műterem-pályázatában megfogalmazta részvételi szándékát Dunaújváros művészeti életének megteremtésében. Kezdeményezője és kidolgozója a képzőművészeknek a Dunai Vasművel kötött első üzemi szerződéseinek.
    Kezdeti, kizárólag festői munkássága után rajzokat, murális terveket, alkalmazott és képgrafikai munkákat, ipari formaterveket, belsőépítészeti feladatokat, városképi színdinamikai feladatokat oldott meg. (A Dunaújvárosi Tervező Iroda, Szegedi Tervező Vállalat külső munkatársaként, mintegy tizenöt esztendeig.) Az Építőipari Tudományos Egyesület tagjaként színdinamika témakörben a 70-es 80-as években előadásokat tartott a Műegyetem Szín- és Formaismereti Tanszékén, a dunaújvárosi, miskolci és szegedi építészeti tervező intézetekben. Foglalkozott kerámiával, sgraffittóval, legfőképpen pedig tűzzománccal. Ebben saját technológiai kutatásai alapján murális- és táblaképeket alkotott.
    Művészet-pedagógusként: megalapítja a zebegényi Szőnyi István Nyári Szabadiskolán az első magyar szabadiskolai tűzzománc szakosztályt (1972). A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában alapításától, kilenc ízben vett részt.
    1977-ben pályázat alapján részt vett a Dunaújvárosi Acélszobrász Szimpóziumon.
    Képzőművészeti munkásságában – geometriai ihletésű acélplasztikái kivételével – 2000-ig szinte kizárólag figuratív. Számos tanulmányportrét készít, tapasztalatait ismeretelméleti jelentőséggel írja meg a Leonardo és téridő kontinuum című dolgozatában.
    A kezdettől szerepet vállalt Dunaújvárosban a szabadiskolai képzésben: a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Körben előbb Cyránski Mária vezetése mellett (1965-68) majd saját vezetésével (1968-78) dolgozott – így a város művészeti életének egyik legfőbb megteremtője.
    Mindezek mellett művészpályája kezdetétől tanít több felsőoktatási intézményben. Így oktatói tevékenységet folytatott Budapesten, az ÉKME Építész és Mérnökkarán (1963-67); Dunaújvárosban a Miskolci Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karán (1966-1979); a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (1979-82); majd 1982-től visszatér a Dunaújvárosi Főiskolára.
    Ifj. Koffán Károly alkotó művészként, művész-pedagógusként és a helyi kulturális élet meghatározó személyiségeként érdemesült a Pro Cultura Intercisae-díjra."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2007 - Pro Cultura Intercisae díj