Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...

Mielőtt bárkinek ajánlanám ezt a könyvet, el kell mondanom, hogy egyáltalán nem romantikus alkotásról van szó, hanem inkább sci-firől.

Az elbeszélő a saját élettörténetét meséli el, ahogy szülők nélkül, egy különleges iskolában, izoláltan nő fel, csupa hasonló gyerekkel. Később felnőttkoráról számol be, ahogy elfoglalja a számukra kijelölt állást és mindeközben végigkíséri az emberi lélek fejlődését.

A könyv fő témája a morál. Központi kérdését talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy meddig áll hatalmunkban mások fölött rendelkezni, ha tevékenységünk semmiféle negatív érzést vagy ellenállást nem fejt ki az alanyból. Milyen korlátok közé zárhatjuk az egyént, az ő boldogsága és a társadalom hasznának maximalizálása érdekében?

Mindebből látszik, hogy a könyv mindenképp állásfoglalást provokál, ami rendkívül élvezhetővé teszi. További erőssége, a gyöngyszemként felbukkanó pillanatképek, amik nagyon közvetlenül közölnek mindennapi érzelmeket, és nem hagyják az olvasó lelkivilágát érintetlenül.

Mindenkinek ajánlanám a könyvet, személyes tapasztalat alapján főleg azoknak, akik a kafkai elemeket nem destruktívnak vagy depresszánsnak találják, hanem üdítő irodalmi fogásnak.