Holly Black - Cassandra Clare: A vaspróba (Magisztérium 1.)

A regény főszereplője a tizenkét éves Callum Hunt, aki bár varázsló, ám mindent megadna azért, hogy ne lehessen az. A Vaspróbán minden varázserővel rendelkező fiatalnak rész kell vennie, hogy kiderüljön, kik azok a szerencsés (Call esetében szerencsétlen) fiatalok, akik bekerülnek a Magisztériumba, ahol továbbképezhetik a varázserejüket. Callum apja figyelmeztette őt, hogy csak rossz dolgok sülhetnek ki abból, ha bekerül, ám a fiú elbukik az elbukásban és ő lesz az egyik a három kiválasztott fiatal közül.

A Magisztérium egy cseppkőbarlangok mélyén elrejtett iskola, melyben a mágusok az öt elem felett próbálnak irányítást nyerni – tűz, víz, levegő, föld és káosz. A történet során végigkövetjük az iskola elsőéveseinek sorsát, mely során betekinthetünk a hétköznapjaikba egy kicsit sem hétköznapi körülmények között, mely során bonyolult szálakat göngyölítenek fel, és halálos veszélyekkel néznek szembe. A végén lévő hatalmas csavar pedig további kérdéseket és izgalmakat vet fel Callum múltjával és a sorozat következő részeivel kapcsolatban, melytől garantáltan leesik az olvasó álla.

A könyveket bár gyakran hasonlítják a Harry Potter-sorozathoz, ám bátran ki merem jelenteni, hogy bőven tartalmaz annyi újdonságot a kötet, hogy nem lesz zavaró. A két írónő fogta a szokott mintát és a feje tetejére állította – Call nem akar varázsló lenni; a mágia néha unalmas, néha pedig egyenesen rémisztő; és úgy érzi, nem bízhat senkiben.

Ajánlanám a könyvet azoknak, akik szeretnének egy újragondolt mágiával teli, fordulatos történetet olvasni.

„Olyasmiket fogtok felfedezni, amiket a hétköznapi éneteknek nem lett volna kiváltsága meglátni. Csodás dolgokat fogtok tanulni, és még csodásabb dolgokat fogtok tenni. Köszöntelek titeket a Magisztériumban!”

az ajánlást készítette: Csiki Amanda