John Green: Csillagainkban a hiba

John Green Amerikában élő író, Magyarországon kilenc könyve jelent meg fordításban. Témái nem kizárólag a felnőtt olvasók, hanem a fiatalabb korosztály érdeklődését is felkeltik. A Csillagainkban a hiba című alkotása a New York Times magazin listája szerint a legeladottabb volt mind közül.

Két rákban szenvedő tinédzser találkozik a támaszcsoportban és gyorsan egy hullámhosszra kerülnek. Augustus Waters szép lassan meghódítja Hazelt, majd kialakul egy nem mindennapi szerelem, amiről mindketten tudják, hogy nem tarthat örökké. A betegségben szenvedő kamaszok megpróbálnak mindent kihozni abból a kevés időből, amit nekik szánt az élet. Gus nyomot, emléket akar hagyni a világban, a lány csupán azt szeretné, hogy boldogságban teljen a neki szánt idő. Megpróbálják hát ezt humorosan, időnként szarkasztikusan, a saját helyzetükre szabva tenni.

John Green csodálatos könyve ismételten a szívembe zárta magát. Aki elkezdeni olvasni, vegyen magához elegendő zsebkendőt, mert ez az olvasmány könnyfakasztó. A mű megérintette a lelkemet és a szívemet. A könyv üzenete számomra az volt, hogy élvezzük az életet, mert esetenként sajnos rövidebb, mint gondoljuk. Nagyon elgondolkodtató, méltán a legnépszerűbb alkotása.

„Az összes létező brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közé sorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. A depresszió a haldoklás mellékhatása.”

az ajánlást készítette: Jiling Odett