A közérdekű adatok közzétételének szabályzata

Jogalap

2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról

305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályról

A közérdekű adat meghatározása

az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.

A közérdekű adatok közzétételének szabályai

A József Attila Könyvtár a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

A József Attila Könyvtárnak, mint közfeladatot ellátó szerv lehetővé teszi, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.

A könyvtár közérdekű adatait internetes honlapján (www.jakd.hu), digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen teszi hozzáférhetővé. A közzétett adatok megismerése személyes adatok közléséhez nem kötődik.

A közérdekű adatok közzétételekor az intézményvezető gondoskodik a könyvtár Adatvédelem, adatbiztonsági szabályzatának betartásáról.

A honlapon a könyvtár tájékoztatást nyújt a közérdekű adatok egyedi igénylésének szabályairól.

A könyvtár közérdekű adatait ezenkívül a Közadat program keretében üzemeltetett www.kozadat.hu honlapon is közzéteszi.

Közzétételi lista

A könyvtár, mint adatfelelős a következő közzétételi lista alapján teszi közzé közérdekű adatait:

I. Szervezeti, személyzeti adatok

Elérhetőségek

Szervezeti felépítés, szervezeti egységek, feladatok

A könyvtár vezetősége

Nyitva tartás, ügyfélfogadás

A könyvtár irányítása alatt álló, alárendeltségében működő közfeladatot ellátó egysége: Béke Fiókkönyvtár

A könyvtár többségi tulajdonában vagy részvételével működő gazdálkodó szervezet

A könyvtár által alapított közalapítványok

A könyvtár által alapított költségvetési szervek

A könyvtár által alapított lapok

Fenntartó, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

A könyvtár feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, saját szabályzatok, eljárásrendek

Könyvtárhasználati szabályzat (a könyvtár által nyújtott szolgáltatások megnevezése, tartalma, igénybevételének rendje, tagdíjak és a szolgáltatások díjai)

Könyvtári nyilvántartások és adatbázisok jegyzéke

A könyvtár nyilvános kiadványai

Hirdetmények, közlemények

A könyvtár által kiírt pályázatok

A könyvtár alaptevékenységével kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai

A közérdekű adatok megismerésére vonatkozó kérelmek intézésének szabályzata

A könyvtár tevékenységére vonatkozó statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

A könyvtárra vonatkozó egyedi közzétételi lista

Közérdekű adatok közzétételének szabályzata

Éves beszámolók

Koncepciók, tervek, munkatervek

III. Gazdálkodási adatok

Költségvetési előirányzatok

Költségvetési beszámolók

Foglalkoztatottak létszáma, személyi juttatások

A könyvtár által nyújtott költségvetési támogatások kedvezményezettje

Egy- illetve ötmillió forintot elérő vagy meghaladó beszerzések, beruházások, szerződések stb.

Koncessziós szerződések

Nem alapfeladatok ellátására fordított ötmillió forintot meghaladó kifizetések

Európai Uniós fejlesztések

Közbeszerzés

Közzététel, helyesbítés, frissítés és eltávolítás

Az intézményvezető (adatfelelős) gondoskodik a honlap folyamatos üzemeltetésről (24 órás), az esetleges üzemzavar elhárításáról, az adatok frissítéséről, folyamatos hozzáférhetőségéről, hitelességéről mind a saját honlapon, mind a kozadat.hu honlapon.

Az adatfelelős gondoskodik róla, hogy a mindig az aktuális, legfrissebb közérdekű adat jelenjen meg az elektronikus felületeken.. Az adatfelelős a helyesbítésre, frissítésre szoruló adatokat az adatközlőnek juttatja el, aki a kapott adatokat az adatfelelős és a közzététel idejének megjelölésével közzéteszi. Az adatfelelős köteles az eljuttatott és a közzétett adatok egyezőségét ellenőrizni.

Az adatfelelős a közzétett adatok pontosságát, időszerűségét és értelmezhetőségét a közzétételt követően is folyamatosan figyelemmel kíséri.

Az adatközlő az olvasószolgálat kijelölt munkatársa.

Az adatközlő az adatfelelős egyidejű értesítésével visszautasíthatja az átvett adat közzétételét, ha az az előírt, a közzétételi szabályzatban meghatározott vagy megállapodott formátum szerinti követelményeknek nem felel meg, és így közzétételre formai okokból nem alkalmas.

Amennyiben a közzétételi lista az adat előző állapotának archívumban tartását írja elő, az adat frissítése esetén annak elérhetővé tétele a megőrzési idő elteltéig nem szüntethető meg, és az adat mellett fel kell tüntetni az adatváltozás (frissítés) tényét és idejét, az új állapot fellelhetőségét, valamint feltűnő módon azt, hogy az archívumban elérhető adat nem időszerű. Téves vagy pontatlan adatok helyesbítése esetén a téves vagy pontatlan adat nem tehető elérhetővé sem a honlapon, sem az egységes közadatkereső rendszer számára. (1. melléklet)

Hatálybalépés: 2015. szeptember 15.

Hatyálon kívül helyezés: 2017. október1.

1. melléklet

I. Szervezeti, személyzeti adatok

frissítés

megőrzés

Elérhetőségek

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

Szervezeti felépítés, szervezeti egységek, feladatok

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

A könyvtár vezetősége

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

Nyitva tartás, ügyfélfogadás

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

A könyvtár irányítása alatt álló, alárendeltségében működő közfeladatot ellátó egysége: Béke Fiókkönyvtár

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

A könyvtár többségi tulajdonában vagy részvételével működő gazdálkodó szervezet

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

A könyvtár által alapított közalapítványok

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

A könyvtár által alapított költségvetési szervek

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

A könyvtár által alapított lapok

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

Fenntartó, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archív

1 évig archívum

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

A könyvtár feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, saját szabályzatok, eljárásrendek

változást követően azonnal, a régi listánál jelölni: archívum

1 évig archívum

Könyvtárhasználati szabályzat (a könyvtár által nyújtott szolgáltatások megnevezése, tartalma, igénybevételének rendje, tagdíjak és a szolgáltatások díjai)

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archívum

1 évig archívum

Könyvtári nyilvántartások és adatbázisok jegyzéke

változást követően azonnal, a réginél jelölni: archívum

1 évig archívum

A könyvtár nyilvántartásainak jegyzéke

változást követően azonnal

A könyvtár adatbázisainak jegyzéke

változást követően azonnal

A könyvtár alaptevékenységében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái

változást követően azonnal

A könyvtár alaptevékenységében gyűjtött és feldolgozott adatokhoz való hozzáférés módja

változást követően azonnal

A könyvtár alaptevékenységében gyűjtött és feldolgozott adatokról való másolatkészítés költségei

Könyvtárhasználati szabályzat változása esetén

A könyvtár nyilvános kiadványai

negyedévente, a réginél jelölni: archívum

1 évig archívum

Hirdetmények, közlemények (hírek)

folyamatos

A könyvtár által kiírt pályázatok

folyamatos, a réginél jelölni: archívum

1 évig archívum

A könyvtár alaptevékenységével kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai

A vizsgálat, jelentés megismerését követően haladéktalanul

végleg

A közérdekű adatok megismerésére vonatkozó kérelmek intézésének szabályzata

Negyedévente, a réginél jelölni: archívum

1 évig archívum

A könyvtár tevékenységére vonatkozó statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

Negyedévente, a réginél jelölni: archívum (Könyvtári Intézet)

1 évig archívum

A könyvtárra vonatkozó egyedi közzétételi lista

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

Közérdekű adatok közzétételének szabályzata

változást követően azonnal

Előző állapot törlendő

Éves beszámolók

újak, réginél jelölni: archív

végleg

Koncepciók, tervek, munkatervek

újak, réginél jelölni: archív

végleg

III. Gazdálkodási adatok

Költségvetési előirányzatok

negyedévente, réginél jelölni: archív

10 évig

Költségvetési beszámolók

évente, réginél jelölni: archív

10 évig

Foglalkoztatottak létszáma, személyi juttatások

Negyedévente, réginél jelölni: archív (költségvetési előirányzatból)

1 évig archívum

A könyvtár által nyújtott költségvetési támogatások kedvezményezettje

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

5 évig

Egy- illetve ötmillió forintot elérő vagy meghaladó beszerzések, beruházások, szerződések stb.

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

5 évig

Koncessziós szerződések

Negyedévente, a réginél jelölni: archív