Vissza a nyitóoldalra

Mészáros Zoltán

Pályakép >>

Mészáros Zoltán honlapja >>

Szerepek >>  Rendezések >>

 

1964. május 2-án született Dunaújvárosban. Gyermekéveit Miskolcon töltötte. „Az Angyalbőrben szépfiúját és egyben főkolomposát, Urbán Andrást Mészáros Zoltán keltette életre, aki korábban már a Linda egy-egy epizódjában is feltűnt, azonban a katonaéletet bemutató sorozattal vált egy csapásra népszerűvé. A forgatások befejeztével több filmbe és színházba is hívták a színészt, aki végül a Marosvásárhelyi Színházat választotta. Ahonnan hét év után, 1997-ben Szolnokra szerződött. Néhány hónap után azonban visszament Erdélybe, ahol még egy évet töltött el. Innen Németországba, Münchenbe ment, ahol jelenleg is él, és színészként dolgozik. Létrehozott egy médiacéget, amely hangoskönyvekkel foglalkozik, magyar klasszikusokat dolgoznak fel. Rendezőként is bemutatkozott, több, Németországban megjelent dokumentumfilmet is forgatott már. Talán sokan nem tudják, de a 45 éves sztárnak négy gyermeke is van: előző házasságából egy lánya, mostaniból pedig két lánya és egy fia is született.”

Forrás: Femina.hu >>

 

Szakirányú tanulmányok: GNM Budapest, LMU München

1990-1996 - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozat

1997-1998 - Szolnoki Szígligeti Ede Színház

1998-1999 - Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

1999 Gyergyószentmiklósi Székely Színpad (megszűnt)

2000-2003 Unser Kleines Theater - München

2003- AVL MEDIA München

2003-2004 – DAA München

2005-2008 – LMÜ München

2011- T-ATER München

Vendégjátékok:

1994-1995 Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

1997 Nagyváradi Szigligeti Ede Színház

1994-1996 Gruppen Hecc Tarsulat Marosvásárhely

2003 Veszprémi Petőfi Sándor Színház

Főbb színházi szerepei:

Lucian Blaga: Gyermekkeresztesek – Barát

Ray Cooney: Páratlan páros (Bigámia) – Troughton felügyelő

Euripidész: Iphigenia Auliszban – Achilleus

William Gibson: Ketten a hintán – Jerry Ryan

Gogol: Egy őrült naplója – Popriscsin

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? – Cuki, az alvilágból

Sütő András: Álomkommandó – Belügyi biztos

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő – Havlicsek

Efrájim Kishon: A házasságlevél – Robert Knoll

Sławomir Mrożek: Emigránsok – AA

William Shakespeare: A velencei kalmár – Lucentio

ólafur Andersson: Zimbabwe - David Madursson

Főbb filmszerepek:

1988-1990 Angyalbőrben – TV-sorozat: Főszerep – Urbán András

1995 Wiener Baden – Junge

2002 Tabula Rasa – David

2009 Das Experiment - A férfi – főszerep

 

Színházi rendezései:

Karinthy Frigyes: Kis Rómeó, kis Júlia

Mrożek: Emigránsok

Gibson: Ketten a hintán

O. Andersson: Simbabwe

Filmrendezések:

2003 Kerlerspaan-Kísérleti film 13 p.

2004 Die Mission-ismeretterjesztő. 60 p.

2004 Go west!-dokumentumfilm 60 p.

2007 Wenn der Papst kommt-független film 45 p.

2007 Lepradorf in Europa -dokumentumilm 35 p.

2009 Das Expreiment

2010 Kerlerspaan -festivalversion -Kísérleti film 10 p.

2011 Mandy -Kisjátékfilm