Vissza a nyitóoldalra

Oroszné Garami Zsuzsanna

Pályakép >>

Interjúk, cikkek >>

Díjak, kitüntetések >>

 

"Pedagógusi pályafutása 1980-ban kezdődött Dunaújvárosban. Az 1980/81. tanévben kezdett el napközis nevelőként dolgozni a Római II. számú Általános Iskolában. Az 1989/90. tanévben a Vasvári Pál Általános Iskola tanára lett. 1990-ben került a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolába, Szakiskolába és Kollégiumba, ahol tanári munkája mellett évekig humán munkaközösség-vezetőként is helytállt, majd 1990-ben általános és közismereti és nevelési igazgatóhelyettesként vett részt az intézmény munkájában egészen a 2010/2011. tanévben történő nyugdíjba vonulásáig.
Az évek során nagyon sok tapasztalatot szerzett a nevelés, az oktatás és az oktatásszervezés területén is. Tudását szívesen megosztotta fiatalabb kollégáival. Nyitottsága, szerteágazó érdeklődése, felkészültsége, lelkiismeretessége, precizitása alkalmassá tette a vezetői feladatok ellátására is. Rátermettségét az bizonyítja a legjobban, hogy munkatársai gondolták úgy, hogy ő a megfelelő személy az igazgatóhelyettesi poszt betöltésére. Vezetőként is szem előtt tartotta kollégái és a diákok érdekeit. A tanulókkal és a szülőkkel való kapcsolatát is segítőkészség, humánum jellemezte. Élhető munkahelyi légkört teremtett a nehéz időkben is, minden helyzetben meg tudta őrizni kompromisszumkészségét, empátiáját, toleranciáját, önzetlenségét.
Tevékeny része volt az intézmény struktúraváltásában, az érettségit adó képzések beindításában. Úttörő volt a pályázatírásban, jelentős fejlesztések valósultak meg sikeres pályázatainak köszönhetően. Irányításával vett részt az iskola a Világbanki Programban és a Szakiskolai Fejlesztési Programban, mely projektek révén az intézmény eszközellátottsága és a tanárok módszertani felkészültsége is javult.
Mind szakmai munkássága, mind emberi-erkölcsi magatartása elismeréseként Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjban részesül."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2011 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem