Vissza a nyitóoldalra

Pál Zoltán Attiláné

Pályakép >>

Beszélgetések, cikkek >>

Díjak, kitüntetések >>

 

"Szakmai igazgatóhelyettes, szaktanácsadó a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium alapítását követő tanévtől, 1976-tól az intézmény pedagógusa.

A közoktatás területén nagy hivatástudattal, több mint három évtizede kimagaslóan végzi oktató-nevelő munkáját. Tevékenységében példaértékű a tehetséges tanulók szakmai és pedagógiai támogatása, mellyel számos nagyszerű versenyeredménnyel gazdagította iskolánk, városunk hírnevét.
Vezetőként, osztályfőnökként, pályaválasztási felelősként sokat tett a diákok személyiségének fejlesztéséért, a tanulmányok befejezését követően pedig segítette pályára állításukat, elhelyezkedésüket. Tantestületünk megbecsült tagja, körültekintő, korrekt véleményével hathatósan működik közre a nevelési-oktatási problémák megoldásában. Jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőjeként a Közép-dunántúli térségben naprakész szakmai információval, tanácsaival, személyesen is segíti a középiskolákban folyó pályaorientációs, szakmai előkészítő és szakképző évfolyami oktatást és a szakmaszeretetre nevelést.
Határozott vezető egyéniség. Jó áttekintő, elemző, általánosító készséggel rendelkezik. Véleményét megfontoltan, a közösségi érdekeket sokoldalúan szem előtt tartva alakítja ki. Emberi kapcsolatai harmonikusak,, kiegyensúlyozottak, a munkatársaival szemben is rendkívül figyelmes.

Dunaújváros Közgyűlése a tanulók nevelésében és szakmai oktatásában nyújtott 36 éves kimagasló és áldozatkész munkájának elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját, Pál Zoltán Attiláné szakmai igazgatóhelyettes részére adományozta."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2012 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem