Sztálinváros

Sztálinváros további építésében, a vasmű valamennyi üzemegysége felépítésében Sztálin halála után a hazánkban is kibontakozó változások fordulatot eredményeztek. A Magyar Dolgozók Pártja is önvizsgálatot tartott, a hibák feltárására tett kísérletet. Ezek között a túlzott iparosítást, a fokozott nyersvas-termelést, az acéltermelést jelölte meg. A központi vezetőség megállapította: "... a helytelen gazdaságpolitika nem számolt az ország tényleges erőforrásaival, nem vette figyelembe a beruházások gazdaságosságát és célszerűségét." Az elmondottakat megerősítette az 1953. július 4-én miniszterelnökké választott Nagy Imre, az a kommunista vezető, akitől a feltárt ellentmondások és súlyos hibák, törvénytelenségek felszámolását remélte az ország lakossága.
A július 4-én meghirdetett kormányprogramot követően Sztálinvárosban a nyári hőség ellenére "megfagyott a levegő". Olyan vélemények terjedtek el, hogy az ország gazdasági gondjainak egyik legfőbb oka Sztálinváros és a Sztálin Vasmű. Egyik napról a másikra elapadtak a költségvetési támogatások, leállították - ideiglenes jelleggel - a vasmű és a város építését. Zavarodottság, tájékozatlanság jellemezte a helyi vezetést.
A jelentősen csökkentett ipari beruházások ellenére 1954. február 28-án került sor a nagyolvasztó avatására. Hosszú idő után az ország figyelme ismét Sztálinvárosra irányult.
Ebben az időszakban dolgozott a városban Weiner Tibor a város főépítésze, akinek keze nyomát mind máig őrzi a város. Ekkor épültek a ma már építészettörténeti értékkel bíró szocreál épületek is. Pl. a mozi, a Bartók Béla Művelődési Ház, a mai múzeum stb.
Megkezdődött a belterület rendezése, zöldterületeket alakítottak ki, parkosítottak, fákat és virágokat telepítettek. Az építőipar és a vasmű mellett a lakosság ellátásához kapcsolódóan újabb üzemek kezdték meg működésüket (tejüzem, kenyérgyár, nyomda stb.) Felépültek az első gyermek- és egészségügyi intézmények is.
1954-ben 27 772, 1956-ban 28 434 fő élt a városban. A belterületen (lakásokban és szálláshelyeken) élők számát 23 800 főre becsüljük, míg a barakktáborokban élőké még mindig 4200 körül változott.
A város 1956-ban jelentős forradalmi események helyszíne volt - a hatalmat valósággal sokkolta a "sztálinvárosiak" forradalmi hevülete. (Történelmi tény és médiatörténeti érdekesség, hogy a forradalom idején hazánkban gombamód elszaporodott rádióadások közül utolsóként a pentelei Rákóczi Rádió szólalt meg.) Az 1956-os forradalom utáni "konszolidációs" időszak fontos mérföldköveként említendő, hogy a város neve - 1961-től - Dunaújváros.