Vissza a nyitóoldalra

Udvardi Sándor

Pályakép >>

Interjúk, cikkek, beszélgetések >>

Díjak, kitüntetések >>

 

"Udvardi Sándor a Dunaújváros Biztonságáért Fórum elnöke – tanulmányait Kunszentmiklóson, Dunaújvárosban és Budapesten végezte. Gazdasági munkáját 1983 óta folytatja városunkban, elsőként a Dunai Vasműben lakatosként, ezt követően a Papíripari Vállalatnál, majd a Finompapírgyárban ugyancsak lakatosként, 1993-tól pedig a VÉDSZ Kft. műszaki vezetője, ügyvezető igazgatója.
Szakmai munkáját a kezdetektől a magas fokú igényesség jellemzi. A Kft.-t szakmai profiljának megfelelően hivatásos létesítmény tűzoltósággá fejlesztette. Jó kapcsolatot ápol a helyi, megyei, országos és önkéntes tűzoltó szervezetekkel. Több társadalmi és szakmai szervezetben tevékenykedett az egyetemes közbiztonság javítása és segítése érdekében. Így például a Dunaújváros és Térsége Közbiztonságáért Közalapítványnál, ahol kuratóriumi tag; a Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságában, ahol állandó meghívott; vagy például a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetségnél, melynek titkára, és még sorolhatnánk.
A közbiztonságot szolgáló testületi feladatok teljesítése mellett, aktívan részt vesz a helyi, megyei, országos és nemzetközi szakmai rendezvények előkészítésében; így például a már tizenötödik alkalommal rendezett, nagy hagyományokkal bíró Dunaújvárosi Közbiztonsági Rendezvénysorozat háttértevékenységében is részt vesz.
Kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése Udvardi Sándornak adományozta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" Díjat."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2012 - Dunaújváros Közbiztonságáért Díj