Vágó Eszter (Bóna Istvánné) régész, muzeológus
Vágó Eszterről a wikipédiában >>
"Az volt aminek lennie kellett – anc illa culture humani generis, szolgálója az emberi kultúrának, múltba süllyedt évezredek történetének ébresztője” Kemény Dezső >>
Debrecenben született 1928. február 28-án. Édesapja Vágó Pál mérnök, édesanyja Achim Ilona, Achim Andrásnak, a Viharsarok paraszt vezérének leánya volt. Iskoláit Debrecenben végezte el és 1947-ben itt kezdte el egyetemi tanulmányait is a Debreceni Tudományegyetemen, amelyet a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be és 1951-ben muzeológus oklevelet kapott. A Magyar Nemzeti Múzeumban eltöltött gyakorlóév után 1952-ben a Sztálinvárosi Múzeumba került. Későbbi férje Bóna István megvált az intézménytől és 1955-től több mint egy évtizedig volt a múzeum igazgatója és régészeti vezetője. 1962-1970 között több mint 1500 római sír (visszaemlékezések szerint 1928 darab sír), egy szír bazilika, számos lakóépület, egy avarkori és egy középkori város feltárása, egész múzeumot betöltő gazdag, több évezred régészeti leletanyag megmentése fűződik a nevéhez, ezzel Magyarország egyik gazdag régészeti gyűjteményét teremtette meg. Rendkívüli nagy érdeme van abban, hogy Dunaújvárost ma Európa-szerte a római kori leletek egyik fellegvárának tartják számon. Megszállottságig fáradhatatlan régész volt, aki versenyt futott az idővel és nem tántorított el sem fagy, hideg, sem a kánikula, pénztelenség. Addig kilincselt albumaival, amíg nem talált támogatót, képes volt építkezéseket leállítani, hogy a leletmentéseket elvégezhesse. Dédelgetett terve a fedett kőtár, fő célkitűzése az Intercisa műemlékeinek helyreállítása volt. Halála napján boldogan újságolta: egész életében arra vágyott, hogy egy ép, megbolygatlan római sírt találjon, és most végre sikerült. Ez a feltárás lett élete utolsó munkája. Dunaújvárosban egy régészeti ásatáson, agyvérzésben hunyt el 1970. június 18-án. 1993-ban munkásságát tisztelve a múzeum alapítványát róla nevezték el: Vágó Eszter Múzeumi és Műemlékvédelmi Alapítvány.
Körömi András Vágó Eszter ún. „ásóembere” a feltárásokon így emlékezett róla: „A tanár néni igazi régész volt, szinte megállás nélkül dolgozott… mindent alárendelt a régészetnek, a leleteknek. Félcipőben is bement a vízbe, mert tudta, hogy ott egy római kori kerámiadarabkát talál… lételeme volt a munka, végtelen szerény, és közvetlen volt… Minden pillanatban megkövetelte tőlünk a fegyelmet – és ő is roppant precízen dolgozott”
1997 - Pro Cultura Intercisae díj (posztumusz)
