Adrian Barnes: Álmatlanok

„... hat nap az őrületig, majd legfeljebb harminckét nap a teljes testi leépülésig és a halálig...”

Paul, a kissé antiszociális nyelvész csendesen él barátnőjével, Tanyával a vancouveri lakásukban. Nyugalmát – hétmilliárd másik emberével együtt – azonban egy globális apokalipszis zavarja meg. Nem a megszokott ufó- vagy zombitámadás, esetleg a természet valamely húzása, hogy megtizedelje az emberiséget. Nem. Egy olyan egyszerű dolog, mint az alvás hiánya is romba tudja dönteni az emberi civilizációt.

„- Senki nem aludt tegnap éjjel, Paul. Az. Egész. Kibaszott. Világon. Senki! Vagyis mégis. Sarah azt mondta, hallotta a rádióban, hogy néhányan azt állítják, aludtak. Kábé ezerből egy ember. A rádió azt mondta, hogy Kaliforniában négyórás áramszünet volt, mert mindenki égve hagyta a lámpáját és a tévéjét egész éjjel. Mindenki teljesen ki van borulva ettől az egésztől. Tényleg nem hallottál semmi? Úgy érzem, mintha megőrültem volna, hogy nekem kell elmesélnem neked az egészet!

[…] Majd Tanya oldalra billentette a fejét, és most először nézett egyenesen a szemembe, mióta hazaért; halványan vörös karikás pillantása az enyémbe fúródott.

- Paul… Te aludtál tegnap éjjel?”

Egy nap az emberek arra ébrednek – hogy éjjel nem is aludtak. És a rá következő éjszakákon sem. Bár az emberek eleinte igyekeznek mindezek ellenére ragaszkodni megszokott napi rutinjukhoz, a kialvatlanság mindenkit megvisel. Megpróbálnak rájönni, mi is az álmatlanság oka, majd mikor ez nem sikerül, igyekeznek értelmet találni benne – az álmatlanságban, és az újfajta világrendben egyaránt. Elszabadul a pokol, és az „álmatlanok” igyekeznek új társadalmat, világrendet létrehozni.

Charlie, aki egykor hajléktalanként élt, Kék Admirálisként a Felébredettek nevű csoportot vezeti. Egy valaha szülei pincéjében élő, a számítógép és internet világába veszett London az alvásmímelők vezéreként lesz valaki. Azt a néhány kevés embert, akik mégis képesek aludni, Alvóknak nevezik; és vannak gyerekek is (jóval többen), akik szintén alszanak, és némaságba burkolózva figyelik a felnőttek összeomló világát.

De milyen ez a világ; s mi az, amiért érdemes lehet küzdeni egy józannak maradt embernek egy kialvatlan, őrültekkel teli, halálra ítélt társadalomban? Paul ezt a célt egy, a parkban talált kislányban találja meg: vigyázni rá, és megmenteni azoktól az álmatlanoktól, akik démonnak tartanak mindenkit, aki álomra tudja hajtani a fejét...

„Miközben őt figyeltem, azon gondolkoztam, mi lesz ezekkel a gyermekekkel, miután mi eltűntünk. Vajon néma felnőttekké válnak, és ezért néma kisbabáik lesznek? Ha őszinte akarok lenni, egy részem elborzadt attól a bolygótól, amelyet Zoë fajtája népesít be. Az a gondolat, hogy egy általánosságban jóindulatú faj veszi kezébe a bolygó gyeplőjét, valahogy csalásnak tűnt, értelmetlen dolognak. És mi lesz a küzdelemmel? Mi lesz a zűrzavarral és felfordulással? Ezekkel a kipróbált és jellemformáló erőkkel? Mi lesz a szavakkal?”

az ajánlást készítette: Kiss Anita