Alyssa Palombo: A velencei hegedűs

„Ha nem képes rátalálni saját magától a zene emocionális oldalára, semmit sem tehetek. Épp ez különbözteti meg egymástól az igazi zenészeket, a valódi művészeket az egyszerű…hangszeren játszóktól.”
 

Velence, 18. század. Adriana d`Amato korán elvesztette édesanyját, aki fiatal korában énekesnő volt. Adriana örökölte zenei tehetségét, kisgyermekként hegedülni tanult. Ám apja, a dúsgazdag, zsarnok kereskedő felesége halála után eltiltja a lányát a zenéléstől. Lányával kapcsolatban egyetlen cél lebeg csupán a szeme előtt: minél hamarabb férjhez adni, lehetőleg nemesi család fiához, hatalmas hozománnyal. A fiatal lány azonban apja háta mögött, titokban újból elkezd zenét tanulni, a neves hegedűvirtuóztól és komponistától, Antonio Vivalditól. Szerelmesek lesznek, ám szerelmüket nem vállalhatják fel, mert a lány iránt egy befolyásos család fia érdeklődik, Vivaldi pedig felszentelt pap.

„A legsötétebb pillanataimban dühösen azon morfondíroztam, egyáltalán minek vesződöm ezzel az egésszel. A női zeneszerzőknek még a női zenészeknél is kevesebb lehetőségük volt – ami azt illeti, sohasem hallottam még női zeneszerzőről, legalábbis olyanról nem, akinek a zeneművét nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatták már. Az én zenémet soha nem fogják játszani a Pieta rácsai mögött, egy operaházban, egy templomban vagy bárhol máshol. Sőt valószínűleg rajtam kívül senki más nem is fog tudomást szerezni róla. Miért pazarolnám hát ilyesmire az időmet?

Az egyik ilyen borongós napon arra jöttem rá: minden nő árnylény. Mindnyájan atyáink, fivéreink, férjeink, fiaink és szeretőink árnyékában élünk. Csak a férfiakra süt le a nap. Arra a nőre pedig, aki zenét szerez vagy játszik, mind közül a legsötétebb árnyék vetül, mivel általában még a létezését sem ismerik el.

A hegedű volt a szócső, mely megadatott nekem, ám az azon keresztül előlopakodó hang némaságra volt ítélve. Ráébredtem, hogy valójában ez az, ami a leginkább zavar az életemben, melyet védett, állítólagosan kiváltságos velencei nőként élek. Nem a házasság, nem a gyerekszülés, nem az, hogy nem én választhatom meg a saját férjemet – ezekkel mind megbirkóznék, ha ott lenne a zene. Bárcsak legalább ennyit én választhatnék meg magamnak.”

az ajánlást készítette: Horgos Marianna