Anders de la Motte: Pokoli tél

„Laura a hálószobában áll a nagy falitükör előtt. Pár pillanatig habozik, mielőtt széthúzná és hagyná a padlóra esni a köntösét. Kibontja a kontyát a tarkóján, és széthúzza a vörös haját. Aztán karba fonja a két kezét a mellén. Lassan félig megfordul, anélkül hogy levenné a szemét a tükörről. A forradások a bal lapockája közepén kezdődnek. Fordulás közben látja, ahogy nőnek, göcsörtös, heges szövetek hatalmas mezejévé terebélyesednek, amely egészen a keresztcsontjáig nyúlik. Megborzong.

Egy futó pillanatra minden felrémlik előtte. A lángok robaja. A korom, az égett haj és hús szaga olyan erőteljes, hogy valósággal érzi az ízt a szájában.

A fájdalom a hátán egyszerre forró és hideg.

Aztán érzi, ahogy valaki átcipeli a jégen a fekete, hideg vízhez. És végül hallja a sikolyokat. A sajátját és még valaki másét.”

Laura Aulin gyerekként minden téli és nyári szünetet Vintersjönnél, Észak-Skánéban tölt nagynénjénél, Hedda Aulinnál, a Gardsnasete üdülőtelepen. Itt vannak legjobb barátai is, Jack, Peter, Tomas és Iben. Később hozzájuk csatlakozik Milla is. 1987 december 13-án, Luca-napján bulit szerveznek az üdülőtelep télre bezárt tánctermében. A szórakozásnak rossz végkimenetele lesz, egy égő gyertya lángba borítja az egész termet. Ez a tűzeset végigkíséri mindannyiuk életét, hisz nem mindenkinek sikerül megmenekülni. Iben Jensen, Laura legjobb barátnője életét veszti. A tűzesetet követően a tizenöt éves Laurának megszűnik a kapcsolata szeretett nagynénjével.

Harminc év után értesítést kap, hogy elhunyt nagynénjétől megörökli a Gardsnasete üdülőtelepet. Visszatér gyerekkori színhelyére, ahol szinte kísérti a múlt, hisz több rejtélyes tűzeset történik a környéken. Furcsa dolgokat fedez fel a nagynénje halála körül. Több kétely merül fel benne, és nyomozásba kezd.

A szerző ismét egy izgalmakkal teli, fordulatokban gazdag regényt tár elénk. Mint minden regényében, párhuzamosan viszi a múlt és a jelen szálait. Egy régen elavult ügy, ami megoldásra vár.

„Ki kell másznia a jégre, mielőtt a hideg megint megbénítja. És futásnak kell erednie a part, a kék fények és a hangok felé.

De inkább vesz két mély lélegzetet, és ismét lebukik a sötétbe.

Mert már nem fél. Sem a sötéttől, sem a hidegtől.

A mellkasát és a hátát most utoljára perzseli végig a pokoli tél. Tiszta, lobogó lángok, amelyek elég melegen tartják a testét ahhoz, hogy megtalálja odalent a mélyben, amit keres, és magával húzza a felszín felé.”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó