Dacia Maraini: Marianna Ucria hosszú élete

„A tükörben figyeli apját, amint lehajol, és lábikráján megigazítja harisnyáját. Szája mozog, ám a szó nem jut a lánykához, elvész, mielőtt a füléhez érne, mintha a távolság, mely elválasztja őket, csupán a szem tévedése volna. Közel vannak egymáshoz, de akár ezer mérföldre is lehetnének.”

Marianna Ucria a 17. század végén Szicíliában született egy nemesi családban. Sok testvére közül ő az egyetlen, aki „nyomorék”, süketnéma. Emlékeiben azonban felvillan apja meleg baritonja, anyja hangja. Szerető család veszi körül: sok testvér, nagyszülők, nagybácsik, rokonok.

Többnyire türelmesen nevelgetik, hamar megtanul írni-olvasni. Analfabéta nagyanyja az ő kedvéért tanul meg írni. Próbálják kigyógyítani a némaságból, édesapja még egy kivégzésre is elviszi a kicsi lányt, hátha az ijedségtől megjön a hangja. Az élmény valóban életre szóló lesz, de Marianna néma marad.

Tizenkét évesen férjhez adják a nagybátyjához. Ez nem ritka ebben a korban. Marianna nyitott, érdeklődő teremtés. „A fogyatékossága figyelmesebbé tette önmaga és a másik iránt olyannyira, hogy néhanapján képes megfejteni a mellette álló gondolatait.” Miközben háztartást vezet, gyerekeket szül és felnevel, sokat olvas.

A világ megismerésének lehetséges módjai közül Marianna számára a hangok világa zárva marad. Belső világa így szükségképpen különbözik a környezetében élőéktől. Házassága nem rosszabb, mint sok más nőé. Szerelem, szenvedély nincs Marianna és a férje között, de egyfajta kölcsönös megbecsülés talán igen. Húszas évei közepére már öt gyermeket szült, egyet eltemetett. Marianna okos, kételyekkel küzdő, érzékeny nő. Fogyatékossága miatt talán az átlagosnál több szabadságot, önállóságot kapott, sokat gondolkodott önmagáról, a világról.

A külvilág „Mit tud arról, mit szenved egy büszke, ám kételyekkel birkózó nyomorék asszony.” Életét végig kíséri a kérdés: Miért nem hall? Miért nem tud beszélni? Végül bátyjától tudja meg az igazságot.

Dacia Maraini nem csak Marianna gondolatait írja le könyvében. Megtudhatjuk például, hogy a hegyekből hozott havat mély gödrökben tárolták, majd a nyári melegben fagylaltot készítettek belőle. Az írónő megmutatja nekünk a kor családi szokásait is. Melyik fiú lesz szerzetes, ki lesz az örökös, melyik lányt kihez adják férjhez, kinek kell apácának mennie. Marianna nagynénje pl. tanító lesz, nővére a kertészkedésben és a főzésben talál örömet a kolostorban, egyik lánya pedig szenvedélyes gyógyító és az elítélt nők támogatója lesz apácaként.

A családi kötelességek alól felszabadulva (férje meghalt, gyermekei felnőttek) úgy érzi ideje, hogy átgondolja életét. Hajóra száll, Itáliába utazik, vándorol. „Ez a bolyongás, ez a kóborlás, ez az irtózás minden várakozástól, minden letelepedéstől talán figyelmeztetés, hogy közeledik a vég? Gázoljon bele a vízbe?… Ám erősebb a vágy, hogy folytassa az utat. Tekintete megpihen a sárgásan örvénylő vízen, és tovább kérdezgeti csöndjét. A válasz: újabb kérdés. Néma kérdés.”

az ajánlást készítette: Katona Zsuzsa