Jonathan Franzen : Diszkomfortzóna

„Az ember folyton azt várja, hogy mikor kezdődik el már végre az igazi élet, aztán a végén csak úgy egyszerűen meghal.”

Jonathan Franzen legújabb könyvében hat esszével találkozik az olvasó. Mindegyik esszének maga az író a főhőse. Gyermek- és kamaszkorától egészen negyven éves koráig avat be minket az alkotó a magánéletébe. Egy nagyon zárkózott személyiséggel találkozhatunk, aki nemcsak arra vágyik, hogy a szülei elismerjék, hanem a bátyjai tiszteletét is szeretné kivívni. Miután az író volt a legkisebb gyermek a családban, így testvérei nem sokat foglalkoztak vele. Megismerhetjük egy igazi amerikaik kisváros életét is, az 1960-as és 70-es évek fordulóján. A Diszkomfortzóna mindenekelőtt a felnőtté válás története. Sztorikkal teli, elemző önéletírás, amiből kiderül, milyen hatások érték a szerzőt. Ezek a hatások formálták később regényeit is.

A könyvvel szüleinek szeretett volna emléket állítani. A művet 2005-ben a Kathrina hurrikán pusztítása idején kezdte el írni, és a következő évben már be is fejezte. Ezzel párhuzamosan még javában írta a Szabadság című regényét, melyen tíz évig dolgozott. Miért ezt a címet adta Franzen a könyvének? Az édesapja hőérzetének is köze van a könyv címéhez... Miután a mű esszéket tartalmaz, így sokkal könnyebben olvasható, mint a szerző többi munkája.

„Egyik este anyám és én tréfálkozva felidéztük a régi hősugárzót, kicsúfoltuk apám hőérzékenységét, a kis hősugárzó minden baját, a zúgását, az égett szagot, apám meg ettől, olyan dühös lett, hogy felkelt és otthagyta a vacsoraasztalt. Azt hitte, összefogtunk ellene. Azt hitte, kegyetlen vagyok vele, aminthogy az is voltam, de azért én közben meg is bocsátottam neki.”

az ajánlást készítette: Farkas Petra