Kristina McMorris: Pénzzé tett gyermekek

„Alapvetően a természetfotózás volt a hobbija, de most úgy állította be a lencséket, hogy a gyerekek legyenek fókuszban. Egy tábla is került a képbe. Egy durva, repedezett szélű faléc, ami kissé a tornácnak támaszkodott, mintha csak a délután hőség miatt pihent volna meg. Az ajánlatot, amelyet krétával firkáltak rá, Ellis nem is fogta fel egészen addig, míg el nem kattintotta a gépet.”

Ellis Reed újságíró egy forró nyári napon két gyermeket vesz észre egy ház tornácán, mellettük egy összeeszkábált tábla, rajta a felirat: 2 gyerek eladó. Az 1929-es nagy gazdasági válság után ez már nem is volt annyira megdöbbentő, a fiatal újságírónak mégis a lelkéig hatol. Fényképet készít, majd megindító cikket ír róluk. A nyomdába kerülés előtt nem sokkal a kép megsérül. Ezzel drámai események veszik kezdetüket. Az újság titkárnője, Lily Palmer tanácsára Ellis visszamegy új képet készíteni. Az eredeti család már elköltözött, de a szomszédban lakó özvegy édesanya némi pénz ellenében engedi, hogy fotó készüljön gyerekeiről, kezükben az eladó táblával. A cikk nem várt sikert hoz szerzőjének, új munkát egy neves lapnál New Yorkban. Közben özönlenek a támogatások, felajánlások a család számára a szerkesztőségbe. Ellis személyesen viszi el az ajándékokat, közben szembesül a ténnyel, hogy a gyerekek édesanyja halálos beteg, a gyerekeket pedig „örökbe adták”. Ellis és Lily felelősnek érzik magukat a történtekért és együtt indulnak a család keresésére. Ahogy egyre közelebb jutnak az igazsághoz, szembe kell nézniük legmélyebb félelmeikkel is. Közelebb kerülnek egymáshoz is, míg végül megdöbbentő események után újra együtt lesz a család.

„- Én is szeretlek, mama! – mondta a kisfiú.
Egész este ezek voltak az első szavak, amiket kiejtett, az első szavak, amiket Lily hallott tőle.
És tökéletesek voltak.
Ellis zsebre tett kézzel nézte őket. Arcán a gyógyulás kifejezése ült, ami Lilyben is munkált, és az egész szobát betöltötte.”

A könyv szerzőjét anyaként egy valóban létező, 1948-ban megjelent fotó indította regénye megírására. Kutatásba kezdett, és meg is találta a képen szereplő gyerekeket, immár idős felnőttekként. Sajnos az igazi történet sokkal megrázóbb, és Kristina McMorris egyfajta feloldozást szeretett volna adni regényében mindazoknak, akik annak idején a gyermekkizsákmányolásnak estek áldozatul.

az ajánlást készítette: Garbaczné Rapcsák Rita