Lukasz Orbitowski: Egy másik lélek

„Szeretem az élet legegyszerűbb örömeit … közben persze ott bujkál bennem, hogy az élet önmagában rettenetes. Ezért is írtam meg az Egy másik lélek című regényt…”

A lengyel író regénye valós bűnügy, az 1990-es Bydgoszszban elkövetett gyilkosságsorozat alapján készült. Az Egy másik élet című regény azonban mégsem krimi. Sokkal inkább látlelet. Látlelet a kilencvenes évek végének lakótelepi életéről, az ott élő három család, három tizenéves fiú történetén, kapcsolatain, érzelmein keresztül.

A három kamaszfiú közül Darek az egyik áldozat, Jedrek a gyilkos és Krzysiek a történet narrátora.

Három család, három életstratégia, három apa-fiú viszony. Darek apja engedékeny, Jedreké rendtartó, Krzysieké alkoholista.

Egyik fiú élete sem egyszerű. Barátságukról, mindennapjaikról, nehézségeikről szikár, rövid mondatokat olvashatunk a regényben. Mind a hárman másként akarnak élni, mint a lakótelepi családok, különböző kitörési pontokat keresnek.

Jedrekről már az első oldalon megtudjuk, hogy ő a gyilkos. Miért? Jedrek fegyelmezetten betartja apja szabályait miközben készül tetteire. Ő maga sem tudja, miért érlelődik benne egyre kényszerítőbben a vágy az ölésre. A gyilkosságok elkövetésekor úgy érzi, egy harmadik szemen keresztül felülről lát mindent és mintha egy másik lélek irányítaná. Önmaga és a világ elől is próbál menekülni.

A regény talán legmegrázóbb története mégsem a gyilkosé és az áldozaté, hanem Krzysieké. A fiú élete örökös küzdelem, hogy normális életet tudjon élni a gyenge anya és a súlyosan alkoholista apa mellett. Menekülne, ám mindig visszatartja valami. Hátha most jobb lesz, hátha most megmarad az apja a munkahelyén, hátha nem csak hamis nagyzolás lesz a legújabb világmegváltó terv… hátha.

Lukasz Orbitowski egy interjúban beszélt a regényéről: „Apa-fiú kapcsolatokról szerettem volna regényt írni, a felnövés nehézségeiről, arról milyen nehéz egy apa fiának és egy fiú apjának lenni.” Azt gondolom, ez sikerült az írónak. Elgondolkodtató és izgalmas regényt olvashat, aki kézbe veszi az Egy másik élet című könyvet.

az ajánlást készítette: Katona Zsuzsa