Pamela Druckerman: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra

„A francia gyereknevelés csatakiáltása: Én döntöm el (C’est moi qui décide)! A szülők ezt a mondatot mondják – és néha kiabálják –,  hogy mindenkit emlékeztessenek rá, ki a főnök, vagy hogy a hatalmi viszonyokat visszarendezzék a maguk javára. Ha kimondod, máris erősebbnek érzed magad. (…) Az, hogy te döntesz, nem jelenti, hogy ogrévá kell változnod. A francia szülők nem akarják, hogy a gyerekeikből engedelmes robot váljon.”

Egy messzi-messzi galaxisban képzeljünk egy bolygót, ahol minden gyerek legkésőbb féléves korára átalussza az éjszakát; nem hisztizik, ha valamit akar, hanem képes kivárni a „sorát”. Ezek a gyerekek nem nézik egész álló nap a tévét, és végigülnek kulturáltan a szüleik társaságában akár egy négy(!) fogásos éttermi ebédet is. Jól hangzik, ugye? Vajon létezik ilyen bolygó? Ha bolygó nem is, de egy ország igen! Mégpedig Franciaország. Francia divat van. Francia konyha is van. De vajon francia gyereknevelés is létezik? És a franciák tényleg jobban tudják?

Pamela Druckerman Párizsban élő amerikai újságíró, aki a francia fővárosban lett anyuka, és brit férjével együtt nevelik három gyereküket. A kezdeti kulturális (igazi kavalkád, brit apuka… amerikai anyukával… franciaföldön… gyerekeket nevel) különbségek után rájött, hogy nemcsak francia divat és konyha létezik, hanem bizony francia stílusú gyereknevelés is...

A dolog már ott kezdődik, hogy a franciák nem teljes idős munkának tekintik a terhességet. Ha egy angolszász lesz terhes az összes létező tanulmányt elolvassa, olyan dolgokon görcsöl, amik még meg sem történtek, és feljogosítva érzi magát a terhes „diétára” és ez a szülés után sem nagyon változik. Ismerős? Na, ezzel szemben a franciák… Terhes vagy? Király. De, csak mert terhes lettél, nem kell folyton a szakkönyveket bújnod, nem kell még azt a második, harmadik sütit is betömnöd. Sőt a libidódat sem kell sutba dobnod, hisz az isten szerelmére, femme vagy. És remélhetőleg az is leszel a szülés után is. Szóval, élvezd az életet!

A következő, amiben kicsit mások, az az, hogy a szülést sem misztifikálják túl. Manapság nagy divat „divatosan és tervszerűen” szülni a világ minden táján. Ám ha egy komplett szülési tervvel állítasz oda a francia orvoshoz, labdával meg medencével, akkor az egész egyszerűen közli veled, hogy „ez nem állatkert, és nem is cirkusz”.

A franciáknál már a szülés után kezdődik a gyerekek nevelése: hogy igenis aludják át az éjszakát három hónapos koruktól kezdve; legyenek igazi gourmet-k, és illedelmesen viselkedjenek társaságban, valamint tudják tiszteletben tartani a „felnőtt időt”… Mindez nem álom, mert a franciák megcsinálják.

A könyvből kiderül, hogy a francia gyerekeket nem tartják búra alatt, nem akarják megvédeni minden bajtól, ugyanis úgy gondolják, hogy a frusztráció tűrése a gyerek javára válik felnőttkorában. Értelmes, gondolkodó lénynek tekintik őket, akik képesek már kicsi koruktól kezdve megérteni dolgokat. Vannak velük szembeni elvárások, melyek keretbe foglalják a nevelésüket, de ezen a kereten belül önállóan dönthetnek már kicsi koruktól kezdve. („A lefekvés idejére már a szobádban kell lenned, de a szobán belül azt csinálsz, amit akarsz.”) A francia szülők nem rendelik alá magukat a gyereküknek. A nők hamar visszamennek dolgozni, és nők maradnak úgy, hogy közben kiélvezik az anyaság minden percét.

A Nem harap a spenót olvasmányos, szórakoztató, amolyan populáris gyereknevelési könyv, amely ötvözi Rousseau 250 éves nevelési elveit a franciák dr. Spock-jának tartott, Françoise Dolto nézeteivel. Felvonultat egy sor tanulmányt, pedagógiai elméletet, szociológiai, statisztikai eredményt, beszél a szakma nagyjaival, és megszólaltatja a francia nevelés legnagyobb szakértőit, magukat a francia anyákat is. Érdemes elolvasni, mivel az új kiadásban nemcsak egy könyvet kap kézbe az olvasó, hanem rögtön kettőt. A Nem harap a spenót újabb kiadásai az eredetileg Bébé Day by Day címmel megjelent „100 praktikus tippet” is tartalmazzák.

„Őszintén szólva, Franciaországban egy olyan gyereket, aki megérkezéskor nem mondja, hogy »bonjour, monsieur, bonjour, madame«, mindenki elutasít… Egy hatéves gyerekre, aki fel se néz a tévéről, amikor belépek egy barátom lakásába… arra azt mondom, hogy „neveletlen”. Az biztos, hogy nem tekintem normálisnak a dolgot.”

az ajánlást készítette: Takács Eszter