Robert Masello: A Romanov-kereszt

Bár az epidemiológiát sokan a hidegvérűek tudományának tartják, amelynek a művelői objektivitással és érdekmentes ítélettel reagálnak felkavaró dolgokra, Slater soha nem így közelítette meg a munkáját. Ő harcos volt, és ahhoz, hogy belevethesse magát a csatába, testközelből kellett ismernie az ellenséget.”

 

Dr. Frank Slatert, a hadsereg járványügyi szakértőjét egy balul sikerült afganisztáni akció után leszerelik, de civilként továbbra is alkalmazásban marad. Különleges megbízatást kap Alaszkában, ahol tudós társaival az elátkozottnak hitt Szent Péter Szigeten kutatnak a rettegett spanyolnátha vírusa után. De vajon hogyan kerülhetett a gyilkos kór a világ e távoli zugába? Segítségükre van Port Orlov polgármestere és törzsi vezetője, akinek szépsége és kedvessége nem hagyja hidegen dr. Slatert. A szigetre azonban nem csak a tudósok érkeznek, hanem kétes hírű szerencsevadászok is. A kutatást nehezíti a sziget fekete farkasfalkája, valamint egy imbolygó járású lámpavivő alak is feltűnik időnként. A hívatlan látogatók nem várt eseményeket idéznek elő, veszélybe sodorva ezzel a küldetés sikerességét.

A történet visszaemlékezéseiben megismerhetjük a cári Oroszország utolsó napjait, egy szerelem kibontakozását, és egy hihetetlen megmenekülés kalandját is. Végig kísérhetjük a híres a Romanov-kereszt útját, melynek eredeti tulajdonosa nem volt más, mint maga Raszputyin.

 

A feje fölé emelte a keresztet, majd a lány nyakába akasztotta, és úgy fordította, hogy lássa a hátlapját. A fejük olyan közel volt, hogy Anasztaszija érezte a leheletén az alkohol szagot, és látta a hullasápadt bőrt a rendezetlen választéka alatt. - Ez az én karácsonyi ajándékom neked. Nézd, gyermekem, nézd.

Egy felirat volt rajta, de a gyertyák villódzó fényében nehezen lehetett kivenni.

- Látod? Látod, mi van ráírva? - kérdezte a férfi. -”Az én kicsikémnek.” - Malenykaja. - „Most már senki nem törheti meg a minket összekötő isteni szeretet láncait.”

 

Robert Masello az Egyesült Államok egyik legsikeresebb történelmi és misztikus krimi írója. Könyvei könnyed, szórakoztató regények, melyekre jellemző, hogy egy-egy történelmi szálat ragad meg és aköré épít fel egy-egy természet feletti történetet.

 

az ajánlást készítette: Garbaczné Rapcsák Rita