Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

„Micsoda társaság voltunk! Egy szerelmes, várandós lány, egy jó lelkű suszter, egy árva fiú, egy vak lány és egy óriásasszony, aki folyton panaszkodott, hogy mindenki az útjában áll, pedig ő foglalta el a legnagyobb helyet. És én, a magányos lány, akinek nagyon hiányzik a családja, és második esélyért könyörög."

"A  II. világ​háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk."
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, egy rejtélyes és titokzatos porosz  fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét; Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Mindhárman, szörnyű dolgokat tudnak maguk mögött, elszakadva  családjuktól, nehéz megpróbáltatásokon mentek keresztül, ezt próbálják eltitkolni egymás elől.  Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Mindannyian a kikötő felé igyekszenek, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől.  A hajó 1945. január 30-án kora hajnalban  elindul Gotenhafenből több tízezer utassal a fedélzetén a sokak által remélt szabadság felé. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak.

A történet megható, nagyon megérinti az embert, és ami a legmegdöbbentőbb és a legszomorúbb, hogy nem fikció, hanem ez valóban megtörtént a történelem folyamán.

 „Sírtam mert nem volt cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.”

„Magamhoz öleltem a pakkot és a sötétben dalokat énekeltem Halinkának. Időnként láttam ezt-azt elúszni a közelben. Egy idő után a hullámok kissé megnyugodtak és újra ringattak engem. Kicsit elszundítottam és arra gondoltam, hány óra lehet még hátra napkeltéig. Elképzeltem, hogy a napfény majd átmelenget és megmutatja, hol vagyok.
Már nem kell sokat kibírni.
Nagyon sötét volt.
Testem nyugodt volt, de nehéz.
Nagyon kifáradtam.
Akkor megláttam valamit. Pislogtam. Még mindig ott volt. Igen. Egyre közelebb jött, felém haladt a vízen át, egyre tisztábban láttam.
Fény.”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó