Ruth Ozeki: Az idő partjain

„…nem fogod látni [a leveleimet]. Saját magamért írok, hogy megidézhesselek a gondolataimban.”

Az Észak-Amerikában, a Csendes-óceán partján élő Ruth egyik szokásos tengerparti csatangolása alkalmával egy különös csomagot talál: több réteg hűtőtasak mélyén egy angol nyelvű napló, egy köteg francia és japán nyelvű levél és egy régi óra lapul. Az írói válsággal küzdő Ruth kíváncsian veti rá magát a különös zsákmányra, amely egy tinédzser japán lány, Nao naplóját és családja emlékeit rejti. A regény a két nő történetét meséli el fejezetenként felváltva: hol Nao naplóját olvashatjuk, hol Ruth kutatását a napló írója után, mindeközben a zen buddhizmus és a modern fizika sajátos időfelfogásai keverednek egymással.

A regény számos karaktere közül az egyik legérdekesebb és legeredetibb Nao dédnagymamájának, Dzsikonak az alakja. A száznégy éves buddhista apáca története mozaikszerűen tárul fel előttünk: a múlt században a nők egyenjogúságáért küzdött, a második világháború elvette tőle fiát, Harukit, végül lányai felnőtté válásakor kopaszra borotválta fejét és zen buddhista apácának állt. Dzsiko a maga módján megpróbál segíteni az öngyilkos gondolatokkal küzdő dédunokájának, Naonak.

Az írónő egyrészt számos globális, ill. aktuális témát érint (pl. a 2011–ben Japánt sújtó cunami hatását; az óceánokon lebegő több négyzetkilométeres kiterjedésű szeméthalmokat; az iskolai fizikai és lelki terrort; a második világháborút). Másrészt az egyes embert foglalkoztató kérdéseket boncolgat (a második világháborúban kényszerűen besorozott francia-filozófia szakos Haruki leveleiben a halálon és az élet szépségén töpreng; az ő bátorságából és intelligenciájából merít erőt a majd száz évvel később élő unokahúga, Nao).

Bár a regény nagy része fiktív, számos ponton a személyes érintettség és hitelesség nyomait fedezhetjük fel: az írónőt 2010-ben szentelték zen buddhista pappá, s Ruth alakjában az írónőre ismerhetünk rá.

 

„- Nagyon dühös vagy? – kérdezte a vén Dzsiko. […]

- Igen - mondtam neki. – Dühös vagyok. És akkor mi van?

Dzsiko nem fordult meg, de láttam, hogy figyel, úgyhogy folytattam, dióhéjban összefoglaltam neki, milyen szar az életem.

- És akkor mit csináljak? Apa lelki problémáit én nem tudom megoldani, meg a dotkomlufival sem tudok mit kezdeni, meg a vergődő japán gazdasággal sem, meg azzal sem, hogy az állítólagos legjobb barátnőm Amerikában elárult, meg azzal sem, hogy szekálnak a suliban, és nem tudok tenni a terrorizmus ellen sem, meg a háborúk ellen sem, meg a globális felmelegedés ellen sem, meg a fajok kipusztulása ellen sem, nem igaz?

- Szó deszu ne – bólintott, de továbbra sem fordult meg. – Igaz. Ezek ellen nem tudsz tenni.

- Hát akkor naná, hogy dühös vagyok – mondtam mérgesen. – Mégis mit vártál? Ilyen hülye kérdést!

- Igen – felelte. – Hülye kérdés volt. Látom, hogy dühös vagy. Nincs szükség ilyen hülye kérdésre, hogy ezt megértsem.

- Akkor miért kérdezted?

Dzsiko lassan megfordult a térdén, mire végre szembekerült velem.

- Miattad – mondta.

- Miattam?

- Hogy te is halld a választ.”

 

az ajánlást készítette: Molnár Csaba

Kapcsolódó linkek: