Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok

„Mindenkinek megvan a maga töréspontja ...”

Sofi Oksanen legújabb könyveinek, a Sztálin tehenei és a Tisztogatás című könyveknek a folytatása. Akárcsak az előzményekben, ebben a műben is találkozhatunk az észt – finn ellentéttel. A történet két idősíkban játszódik, a második világháborúban és az 1960-as években.

Mielőtt elkezdenénk olvasni a könyvet, érdemes átnézni a tárgymutatót, a könyvben szereplő rövidítések miatt. Juudit a főhősnő az eddigi legösszetettebb Oksanen hősnő. A két férfi Roland és Edgar karakterei is nagyon összetettek. Roland egy igazi szabadságharcos, Edgarnak pedig titkokkal van tele az élete. Juuditnak Edgar feleségeként nincsen könnyű élete. A történetben aztán egyszer csak ennek a három embernek az élete összekapcsolódik...

Az írónő idén a következőképpen nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának erről a könyvéről :

„Sok emlékiratot olvastam az észtországi német megszállás időszakáról, és ezekben felbukkannak olyan észt nők, akiknek viszonyuk volt a német tisztekkel, de ilyenkor sosem az emlékezőről van szó. Elkezdett érdekelni, kik lehettek ezek az asszonyok, akik kétségtelenül léteztek, de nem vetették papírra az életüket, mindig csak mások emlékeztek rájuk. ...

„Legkönnyebben mindig a csoport legszíntelenebb személyét lehetett beszervezni: a lányt, akit soha nem kértek fel táncolni, vagy a fiút, akinek a neve soha senkinek nem jutott eszébe, a nőt aki mindig ugyanazt rendelte, a férfit, akit molynak hívtak, mert senki sem emlékezett a nevére.”

az ajánlást készítette: Farkas Petra