Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

„Szeretnék néha ábrándozni… Arról, hogy hamarosan bezárják a csernobili erőművet. Fölszámolják. A helye pedig zöld rétté válik."

1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ szinte semmit sem tudott róla. Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből. Csernobil ma is aktuális, és aktuális lesz még negyvennyolcezer évig. Az atomerőmű dolgozói Pripjatyban laktak. Az atomerőmű robbanásakor a városnak 49360 lakosa volt. A város kiürítését már másnap, április 27-én megkezdték. A várost magába foglaló 30 kilométeres zónát a mai napig az orosz hadsereg őrzi. Az 1985 áprilisában reaktorbalesetet szenvedő  Lenin Erőművet 2000. december 15-én 13 óra 17 perckor állították le véglegesen. Az atomkatasztrófa részleteit sokáig homály fedte, Szvetlana Alekszejevics tizenöt évig kutatta a baleset körülményeit. A még élő likvidátorokkal, családtagjaikkal, túlélőkkel és újságírókkal beszélgetett a könyv írása közben. Ebből a könyvből készült az HBO ötrészes sorozata, a Csernobil. Szvetlana Alekszijevics 2015-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Csernobil és Pripjaty napjainkban a katasztrófaturizmus egyik kedvelt helyszíne.

„Miért hallgattunk, ha tudtuk? Miért nem mentünk ki, miért nem kiabáltunk? Jelentettünk… Mint már mondtam, szolgálati feljegyzéseket készítettünk. De hallgattunk, és zokszó nélkül hajtottuk végre a parancsokat, mert kötött a pártfegyelem, én pedig kommunista voltam. Nem emlékszem olyan esetre, hogy bárki is aggódott volna magáért a munkatársaim közül, és ne lett volna hajlandó szolgálati útra menni a zónába, és nem azért mert attól félt, hogy kizárják a pártból, hanem azért, mert hitt. Az a hit vezérelte mindenekelőtt, hogy szépen és igazságosan élünk, az ember nálunk mindenekfölött áll, ez minden dolgok mértéke. Amikor később összeomlott ez a hit, az sokak számára, infarktussal vagy öngyilkossággal végződött. Golyót röpítettek a szívükbe, mint Legaszov akadémikus. Mert amikor az ember elveszti a hitét, ott marad hit nélkül, akkor már nem résztvevő, hanem cinkos, és akkor nincs mentség.”

az ajánlást készítette: Farkas Petra