Vidal Sassoon: Vidal - Az önéletrajz

„…én teljesen megdermedtem. Nem tudtam elhinni, hogy miután negyedórán át hallgattam anyám legjobbra sikerült tukmáló monológját, az életem ilyen drasztikusan megindul a lejtőn. Hát hölgyfodrászsegéd lesz belőlem. Mit mondok majd a haverjaimnak?”

 

 Vidal Sassoon. Egy név, ami fogalommá vált nemcsak a fodrászok, hanem a 20. század második felének divatvilágában is. A „Wash and Go” és a bubifrizura megálmodójának 2010-ben írt önéletrajzában megelevenedik előttünk a '60-as évek Londonja, ahol egy East End-i kissrác nagyot mert álmodni…

A II. világháború alatt, egy viszonylag nehéz, ám boldog gyerekkor után a már akkor is öntörvényű Vidal legszívesebben csodacsatár szeretett volna lenni, de szerencsére egy igen határozott édesanyja volt, aki grabancon ragadta és bevonszolta egy női fodrászatba, hol elsajátíthatta a hajszobrászat alapjait. Hát így kezdődött a Karrier.

A folytatás pedig még kacifántosabbra sikeredett, hiszen számos „ódivatú” szalon után, amikor már végképp elege lett a vastag lakkrétegből és berakásokból, amik „megfosztották a viselésükre kárhoztatott nőket minden szexualitásuktól és vonzerejüktől”, 26 évesen megnyitotta első szalonját a Bond Street-en, ahol „topmodellek és színésznők harcoltak az időpontokért” és napi tizennégy órát dolgoztak azért, hogy szexi és pimasz frizurákat kreáljanak. Többek között az ő keze munkáját dicséri Mary Quant, Grace Coddington, Twiggy, Rita Hayworth, Christine Keeler, Mia Farrow és Jean Shrimpton frizurája.

Igazi stílust teremtett, amire a sajtó is felfigyelt már korán. Zsenialitására egész birodalmat épített fel, nemcsak forradalmi frizurát álmodott a nőknek és hajápolási szereket dobott piacra, hanem akadémiákat is nyitott világszerte a fodrászoknak, ahol elsajátíthatták a Sassoon-technikát.

Olvasmányos és szórakoztató memoár, igaz, én hiányolom belőle a fotókat, de ettől függetlenül is merem ajánlani bárkinek, de főleg azoknak, akik fogékonyak a divat iránt és szeretik az önéletrajzi írásokat.

 

„Kezdett terjedni az őrült fodrász híre, aki nem hajlandó tupírozni, tépni vagy lakkozni a hajat. Azokban az időkben a nők sokszor a legújabb filmcsillag fotójával állítottak be… és az ő frizuráját akarták lemásoltatni. Ekkor figyelmeztettem őket, hogy egyáltalán nem hasonlítanak rá. (…) Többnyire elértem a célom, de azokra, akiket nem tudtam meggyőzni, mindig várt odalent egy taxi, amely olyan szalonba szállította őket, ahol boldogan teljesítették óhajaikat.”

 

az ajánlást készítette: Takács Eszter