Viola Stern Fischer - Veronika Homolová Tóthová: A Mengele-lány

„A szeretteinket majd a háború után siratjuk tovább. De ehhez először is életben kell maradnunk.”

Az illusztrált önéletrajzi, családtörténeti s történelmi regény a négy koncentrációs tábort túlélő szlovákiai magyar Stern Rózsa Ibolya élettörténete. Hetven évvel a történtek után az idős asszony Veronika H. Tóth újságírónak mesélte el történetét, aki emlékeiből regényt írt A Mengele-lány címmel.

A regény első fejezetei felidézik a békebeli Losonc szép, bensőséges életét. A szerelmes kamaszlány naplója fokozatosan valódi rémálommá válik.

Stern Rózsa Ibolya "Mengele-lány" volt, egyike azoknak, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának kísérleteit. A „haláldoktor” az auschwitzi koncentrációs tábor egyik legkegyetlenebb SS-tisztje volt, aki a nácik orvosaként embertelen kísérleteket hajtott végre a foglyokon.

„...két élő embert elvéreztettek, hogy megnézzék, melyikük hal meg előbb. Állítólag a parancsnokság óhaja ez, mert tudni akarják, melyik katonának van nagyobb esélye túlélésre, melyiket mentsék a sebesültek közül: aki a karján vagy aki a lábán sebesült meg.”

Miután túlélte a haláltáborok poklát, hazaérve Viola életben találta kisebbik bátyját, Gyurit és dédelgetett Bundi kutyájukat. Ugyanakkor rengeteg keserű élmény is várta szeretett városkájában.

„A közönyös többség továbbra is közönyös maradt. Vagy csak szégyellték magukat, azért tettek úgy, mintha mi sem történt volna. Azok pedig akik azelőtt sem szíveltek minket, egyértelműen a tudtunkra adták, hogy jobb lett volna, ha nem jövünk vissza. Hogy ilyesmivel nem számoltak. Nem gondolták, hogy van képünk hozzá.”

A háború után boldog és hosszú házasságban élhetett, s a szörnyű Mengele-kísérletek ellenére két leánygyermek anyjaként mondhatott nemet a pusztítás és a pusztulás tébolyára. „Kétszer győztem le őket.”

Bár az első pillanattól tudjuk, hogy Violának sikerült megmenekülnie, ami sok százezer, a nácik által elhurcolt zsidónak nem, mégis az ember elgondolkozik azon, hogyan tudták továbbfolytatni életüket hazaérve, ha odalett az otthon, ha odalett a család?

„Ma már hihetetlennek, sőt abszurdnak tűnik, hogy nem tudtunk semmit az egészről, vagy inkább nem akartuk elhinni. Ezek a táborok nem azért létesültek, hogy mi ott szorgalmasan dolgozzunk, ők pedig úgy gondolkodjanak rólunk, hogy minél jobban bírjuk a munkát.”

A kötet az Animus Kiadó Sorskönyvek sorozatában jelent meg. Veronika H. Tóth egész pályafutását arra szánja, hogy felidézze és megörökítse a nácizmus és a kommunizmus megalázottjainak, megnyomorítottjainak és áldozatainak sorsát. Életművében kitüntetett helye van A Mengele-lány, aki túlélte a túlélhetetlent című kötetnek, amelyért elnyerte a rangos Panta Rhei Awardot.

az ajánlást készítette: Gadanecz Júlia