ÚJRAOLVASÓ: TENGERTÁNC (novella)

100 éve született Örkény István a magyar groteszk próza mestere

 

Örkény István első novelláskötete, a Tengertánc 1941-ben jelent meg. (1937-ben József Attila javításaival a Szép Szó júliusi-augusztusi száma már közölte a novellát).

A kötet címadó novellájában ez a nap is látszólag úgy indult mint a többi. Azonban mégis úgy alakul, hogy gyökeresen más lesz, mint a többi: egy elmegyógyintézet betegei fellázadtak az ápolók ellen. ( Egy kés volt az oka mindennek) Majd miután megszabadultak az őket őrzőktől és felöltöztek ( mert hát „Így mégsem mehetünk az utcára”) nekivágnak a „régi világnak”, hogy valami újat, valami mást hozzanak létre, egy olyan világot, amelyben minden és mindenki az ő akaratuk szerint éli az életét. „ Jöttek az eszelősök, az agyalágyultak, a kelekótyák. Jöttek a bogarasok, a félküllősök, a bélyeggyűjtők, a zavaros agyú feltalálók, a kisiklott zsenik. Jöttek a járda szélén járók és azok, akik pénteken nem ülnek vonatra. Akik alig várják, hogy egyszer a szemük láttára kiugorjék valaki az ablakon, és akik szívükön viselik a haza sorsát, de ütik-verik a gyerekeiket.” De vajon kik lehetnek ezek az emberek?

Örkény István legismertebb novellái az Egyperces novellák című kötetekben jelentek meg, melyek több kiadást is megértek.

"Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában van a hiba. Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!" (Örkény István)

Kapcsolódó linkek: