ÚJRAOLVASÓ: Jékely Zoltán: Új évezred felé (1935)

1939-ben jelent meg Jékely második verseskötete, az Új évezred felé, a Cserépfalvi Kiadónál.

„A költemény látszólag arról szól, hogy a kétezredik évet nem érhetik meg az összetartozók, valójában pedig arról szól, hogy együtt lesznek további évszázadokban múlva is. A versben egyformán fontos a látszat és a valóság, a mű titka ezek összejátszó együttesében van. Az elmúlást évszázadokkal túlélő szerelem gondolatához nem ad szilárd támpontot a költő, ám a maga sejtető módján mégis azt sugallja. Vallomását kesernyés lemondás burkolja, mégis vall a szerelemről, a szerelemhez való halálon túli hűséggel, felejthetetlenül.”

(Alföldy Jenő: „Egy szenvedély margójára”. Fekete Sas Kiadó, Bp., 2005. 144.o.)

Jékely Zoltán: Új évezred felé

„Mi kétezerben nem élünk, szegénykém,

az új évezred nem lel itt bennünket;

fekszünk a mélyben, s az ég régi kékjén

fenn, fenn különös új gépek keringnek.

Lebontották a házat, hol születtünk,

– mint a Tabánt. Ágyunk, székünk elégett.

Sok könyvünk méltatlan kezekben eltűnt -

s hová lettek alakunkról a képek?

Az utakon új cipők nyikorognak,

más ruhákban más lányok lengedeznek.

Mint lelke eldugott öreg bokornak:

az álmunk egyre sűrűbb, édesebb lesz..

Tovább lóbálja felettünk az égen

az idő a napot, e lassú ingát,

s úgy alszunk már, mint földünk más felében

a kőbepólyált, hosszucsontu inkák.

(1935)