ÚJRAOLVASÓ: Kemény Zsigmond: Gyulai Pál (regény, 1857)

"A Gyulai Pál első tekintetre is merőben különbözik a korábban írt magyar regényektől. Egyes korai jelenetei drámai formában készültek, más fejezetei lírai betéteket tartalmaznak, és a közbeiktatott levelek, valamint a naplóforma szerepeltetése az utolsó kötetben, kifejezetten arra engednek következtetni, hogy Kemény enciklopédikus vagy legalábbis átfogó kifejezésformára törekedett...Írója sem könnyed szórakoztatásra, sem közvetlenül nevelői célzatra nem törekedett. Kísérletezésbe fogott, nagyon is különböző elbeszélési módok összefogásán fáradozott, s így tulajdonképp mindazokat a művészi kérdéseket fölvetette, amelyek megválaszolására későbbi regényeiben és novelláiban vállalkozott.”

(Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp., 1989. 97-98.p.)

„Főhőse, Báthory Zsigmond kegyence, akit az elgondolásaihoz és hűségesküjéhez való ragaszkodás egyre menthetetlenebbül visz a tragédiába, modern dilemmák között vergődik, akkor is, amikor az ősi fészek idillje s az alkotás vonzó magánya helyett a kegyencek gyötrő magányát választja. Helytállásra kényszeríti a nemzetféltés, a létében veszélyeztetett országért való aggódás is. S Gyulai Pál, a főhős nem találja meg a boldogulás lehetőségét a szerelemben sem: éppen az általa bebörtönzött Senno felesége, Eleonóra ébreszti fel benne a szerelmi szenvedélyt, az az Eleonóra, aki engesztelhetetlenül gyűlöli őt.”

(fülszöveg)