ÚJRAOLVASÓ: Herman Melville: Bartleby, a tollnok

A Bartleby, a tollnok (1853) története a Dickenstől Csehovig nyúló hivatalnoknovellák sorába illeszkedik. A lázadó fogaskerekek (Köpönyeg, 1841, A csinovnyik halála, 1883) aztán a maguk világtól elszakadt, beszűkült tudatukkal és nyelvi eszközeikkel szinte már démoni alakot nyerve próbálnak visszakapaszkodni a még érvényes valóságba. Melville írnok hőse persze leginkább már semmit sem akar, vagyis inkább "nem óhajt". Végletesen elfordult a világtól, annak normáit megtagadja, és haláláig hallgat. A novella elbeszélő-ügyvédje nemcsak Bartlebyvel van megáldva, hanem egy Pulyka gúnynévvel illetett alakkal is, aki délután képtelen már dolgozni, pacákkal ékíti az iratokat, valamint Cvikkerrel, akin délelőtt vesz erőt a nyugtalanság, és ide-oda rángatja íróasztalát. Az ügyvéd humánus, liberális ember, aki pont azért nem tud szabadulni a munkát megtagadó, az irodába végleg beköltöző Bartlebytől, mert képtelen megérteni a tollnok magatartását. A titok Bartleby sorsa, gondolatai, a zárt felület mögé rejtett jelleme olyan kihívás az életet teljességgel érteni akaró számára, hogy börtönbe kerülése után is figyelemmel követi sorsát, végül halálakor ő zárja le a teljes apátiába süppedt ember szemét.

Sántha József: Befalazott lelkek – Herman Melville: Billy Budd és más elbeszélések

„Lehet, hogy Bartleby az emberarcú halál, amelyben a modern tudat nem óhajt magára ismerni. De az is lehet, hogy a visszafojtott, visszájára fordított élet: a fékezhetetlen amerikai pionírszellem, mely korlátok között is felfedezi a meghódítható végtelent, a világméretű nem-óhajtásban a határtalan semmit. „

(Géher István: Rádiókollégium. Kalligram. Pozsony, 1996. 14.p.