VÁR-est

A székesfehérvári Vörösmarty Társaság által szerkesztett VÁR című irodalmi és közéleti folyóirat estjére szeretettel várunk minden érdeklődőt 2022. október 20-án, csütörtökön 17 órakor! Vendégek: Bobory Zoltán, költő, a Vár főszerkesztője és Pásztor Bertalan, tanár, Aranybulla-díjas író.

 


Az esten elhangzó verseket, prózákat, szövegrészleteket Bobory Zoltán, Kiss Kálmán az Írisz Versszínpad tagjainak - Bardocz Éva, Barna József, Jánoki Anna, ifj. Pálfalvi János - tolmácsolásában hallhatjuk.

Pásztor Bertalan Aranybulla-díjat kapott

Tavaly az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára irodalmi pályázatot hirdetett a székesfehérvári Vörösmarty Társaság, amelyre a magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat vártak. Pásztor Bertalan a Koppány lázadása című drámájáért kapta az Aranybulla-díjat, amelyet Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestertől vett át 2022 augusztusában.

"– Néhány hónappal korábban már megkezdtem a Berzsenyi-töredékek értékmentését. Amikor elkészült a dráma, hezitáltam még, hogy részt vegyek-e a pályázaton, de végül barátaim unszolására elküldtem a Koppány lázadását. A szakértőkből álló zsűri pedig ezt a művet találta legjobbnak, így én kaptam és vehettem át az Aranybulla-díjat."

Pásztor Bertalan: Koppány  lázadása című Aranybulla-díjas drámája a Vár 2022. 2-3. számában olvasható.

Forrás: Borsányi Bea: Aranybulla-díjat kapott Pásztor Bertalan >>

Pásztor Bertalan az Aranybulla-díj tulajdonosa >>