Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1895. március 22-én volt a Cinématographe első, zárt körű bemutatója

Első bemutatott filmjük A munkaidő vége című 46 mp-es kisfilm volt.

Auguste és Louis Lumière egy fotócikkeket előállító gyár tulajdonosai voltak, és szabad idejükben fejlesztették ki Cinématographe-nak nevezett kamerájukat. 1895. március 19-én Louis Jean Lumière kinematográfjával leforgatta az első filmet, amely a lyoni Lumière-gyár munkásainak munka-befejezését ábrázolta (A munkaidő vége, La Sortie des Usines Lumière á Lyon-Montplaisir).

 

Ezt a kisfilmet Párizsban a francia Nemzeti Iparpártoló Társulatnak, s ezzel először terjesztették szakemberek elé találmányukat. Ezt követően kamerájukat továbbra is tudományos célú eszközként népszerűsítették, fényképészeti kongresszusokon és tudományos társaságok tanácskozásain állították ki.

 

1895. december 28-án sok került leghíresebb és legnagyobb hatású bemutatójukra: tíz, egyenként közel 50 másodperc hosszú filmet vetítettek le fizető közönség előtt a párizsi Grand Caféban. Rövidfilmjeik a mindennapi életből ellesett jelenetek voltak. Különösen lenyűgözte a közönséget a pályaudvarra befutó vonatot bemutató film, A vonat érkezése, amelyben a mozdony épphogy elsuhan a felvevőgép mellett. Híres filmjeik voltak még A kisbaba reggelije, A megöntözött öntöző vagy A kongresszus tagjainak partraszállása – ezeket is láthatta a közönség az 1895-ös decemberi premieren.

 

Valószínűleg nem a Lumière fivérek voltak az elsők, akik mozgóképeket vetítettek vászonra fizető közönség előtt, ez a dicsőség minden bizonnyal a német May Skladanowskyt illeti, aki ugyanezt megtette Berlinben, mégpedig két hónappal a Cinématographe nagy visszhangot keltett nyilvános bemutatása előtt.

Ám annak ellenére, hogy egy versenytársuk „lekörözte” őket, a jó üzleti érzékkel rendelkező Lumière fivérek azonnal ismertek lettek egész Európában és az Egyesül Államokban, s beírták nevüket a filmtörténetbe.

(forrás: Beier, Brigitte: A film krónikája. Magyar Könyvklub, 2001, 8.o. és Új Oxford filmenciklopédia. Glória, 2003, 14.o.)

Kapcsolódó linkek