Évfordulók, események

„A nemesi felkelés, az insurrectio, másik formája volt a napoleoni háborúkban való részvételnek. Ezt az országgyűlés határozatára négyszer állították fel: 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben és utoljára 1809-ben. A régi szokás szerint mindegyiknek a nádor, József főherceg volt a főparancsnoka, aki a nemesi sereg felállítása, kiképzése és ellátása körül nagy, eredményes munkát végzett. Ő készítette a felkelési terveket (…).

A nemességnek nem lévén hadi előképzettsége, a tisztek nagy részét az első fölkelésekhez a császári seregből kellett delegálni, sokan azonban polgári foglalkozásból vétettek át. József főherceg mindenképp szerette volna a nemesi csapatokat modern hadsereggé alakítani (…).” A Bécs felé közeledő napóleoni csapatokat nem tudta Károly császár feltartóztatni, s vereséget szenvedett Regensburgnál. József nádor egy 1809. május 9-én kelt levelében „fegyverbe szólította a felkelést”.

(forrás: Hóman-Szekfű: Magyar történet V.köt.. Maecanas, 1990, 205-208.o.)

„Bécs elfoglalása után két nappal [1809. május 15-én] I. Napóleon francia császár schönbrunni hadiszállásáról háromnyelvű (francia, német és magyar) kiáltványt intézett a magyarokhoz. A proklamáció szövegét a Bécsben élő Batsányi János költő fordította magyar nyelvre. (A kiáltvánnyal egy időben egy latin nyelvű röpiratot is közzétettek, amely kifejti: a magyarság a Habsburgoknak, a „hamis, szószegő fejedelmeknek” nem tartozik hűséggel, és a bécsi udvartól való elszakadással Hunyadi Mátyás dicső korszaka éledhet újra az országban.) „Magyarok! […] Eljött az a' szempillantás, mellyben visszanyerhetitek régi függetlenségeteket.

Fogadgyátok el a' békességet, mellyet ajánlok: maradgyon-fenn egész épségben Országotok és szabadságtok; maradgyon-fenn Hazátoknak constitutiója, - akár azon állapottyában, a'mint eddig vala, akár pedig azon változtatásokkal, a'mellyeket abban Ti magatok, tellyes tetszéstek szerént az idöknek mostani környülállásaihoz képest jóknak, és saját polgártársaitok' hasznára nézve talán szükségesnek itélni fogtok. Semmit sem kívánok Én Tí tőletek: egyedül tsak azt akarom látni, hogy szabad és valósággal független Nemzetté legyetek.” A magyar rendek válasza mind a kiáltványra, mind pedig a röpiratra egyértelmű elutasítás volt, sőt fegyverre keltek „a hazát fenyegető franciák” ellen.”

Június 14-én került sor az utolsó nemesi felkelésre: „győri vitézségük”-et megemlítette Petőfi Sándor is A nép nevében című versében. A győri csatában a mintegy 21 ezer főnyi nemesi sereg a kb. 55 ezres francia haddal ütközött meg: a nem eléggé felszerelt és képzett sereg csúfos vereséget szenvedett, s menekülésre kényszerült. „A katasztrofális vereség során a nemesi felkelőcsapatok összesen 26 tisztet és 765 közkatonát veszítettek. Az ütközet után többé nem hirdették meg az „inszurrekciót”, a fegyverbe hívást. A nemesi felkelőket a következő évtizedekben gyávasággal vádolták meg.”

(forrás: A magyarok krónikája. Helikon, 2006, 364-365.o.)